A Gucci még mindig bűnös vágyakat igyekszik kelteni vásárlóiban, legalábbis szokatlanul hosszúra nyúló kampányával.
Tavaly a Guccinak sikerült egy igen tüzes kampányt összehoznia Chris Evans és Evan Rachel Wood főszereplésével. A két színészt egy apokaliptikus, Sin City stílusú színfalak közé helyezték, majd kezdődhetett a csábítás. A két fiatal tehetség egyszerre csábította egymást és a potenciális vásárlókat. A reklámozandó termék pedig a Gucci Guilty (Bűnös - a szerk.) névre keresztelt parfümje volt.
![]() |
A bűnös kampányon aztán nem spóroltak semmit, hiszen a 300 rendezője, Frank Miller forgatta a reklámfilmet és a zene a Bat for Lashes-nek volt köszönhető. A nyári filmelőzetes után azután jött egy csokornyi szexi poszter, melyeket elnézve nem volt nehéz elhinnünk, hogy könnyű bűnbe esni, ha olyanokkal találkozunk, mint Chris és Evan. De az i-re a pontot, úgy tűnik, hogy még csak most fogják feltenni a Guccinál.
videó: