Angelina Jolie, a modern Mata Hari
79%

Angelina Jolie legújabb filmjében bebizonyítja, hogy pályát tévesztett, ugyanis nem csak a cirkuszi akrobaták, de Rocky és a biztonságtechnika szakemberei is megirigyelhetnék szerteágazó tehetségét. A Salt ügynök című produkcióban színésznőnk visszatér a kémnő szerepébe!

A történet egy orosz disszidenssel kezdődik, aki „hétköznapi” módon besétál a CIA-hoz, és egy kihallgatás folytán leoroszkémezi főhősnőnket, Salt ügynököt. Azt állítja, hogy Saltot és a többi alvó ügynököt kiképezték, hogy éveket várjanak igazi munkaadójuk megbízására, miközben beépülnek az amerikai közösségbe, valamint a fontosabb pozíciókba. Salt feladata: az orosz elnök meggyilkolása. Zavarodottnak tűnő színésznőnk értetlenül pislog, majd a következő pillanatban futásnak ered. Vajon bűnös vagy ártatlan?

Míg a felütés és a kezdeti képkockák meggyőzőek, valamint egy izgalmas thrillert ígérnek a fordulatokra éhes nézőközönségnek, az ezután következő események „némiképp” elszakadnak a valóság talajától.  Salt elindul, hogy megmentse férjét, és átverekedje magát az ügynökök hadán. Miután a film letudja a  megható jeleneteket, Jolie átkapcsol robotharcosba, barnára festi haját és Terminátort megszégyenítő harci hévvel lekaratézza az összes jól képzett titkos ügynököt és ellenfelet.

Salt még a legjobban őrzött, legdurvább biztonságtechnikával ellátott bunkerből is úgy sétálgat be-ki, mint más egy plázába. Liftaknákba ugrál, és nincs az a balhé, amit ő ne úszna meg néhány karcolással. A film jól indul, tele van látványos üldözéses és akciójelenettel, majd egy idő után számomra elveszti realitását.

Ennek ellenére egy jól megírt sztoriról van szó, mely a végsőkig húzza a „ki a rossz fiú” rejtély megfejtését. A végén természetesen megkapjuk a várva várt csattanót is, ahogyan az lenni szokott az ilyen filmeknél.

A főszereplő karakterét eredetileg egy férfi játszotta volna, csak később írták át női szerepre. A színésznő elmondása szerint ez az alakítása volt a „legnőietlenebb”, hiszen ezútal leginkább férfiasabb énje dominált.

A filmet azoknak ajánlom, akik rajongnak az akciódús jelenetekért, robbantgatásokért, lövöldözésekért és verekedésekért, szerették Lara Croftot és általában is kedvelik a színésznő alakításait. Tja, és imádják Angelina picit túltöltött száját...

Címkék: ,
Kapcsolódó cikkek:
Oszd meg a cikket!
HIRDETÉS

Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-08-15 19:55 · (8)
Köszönöm!
2010-08-14 18:05 · (7)
A.J. ajka valóban nincs feltöltve. Ezt igazolják fiatalkori fotói, és az, hogy a férfi testvérének is teljesen ugyanilyen dús ajka van..
2010-08-14 15:12 · (6)
Nem tudtátok, hogy fel van töltve a szája...nézzétek meg a fiatalkori fotóit...
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-08-13 14:31 · (5)
Egy az: mindenki megöregedik és azt hiszem bármelyikünk hálás lehet majd a sorsnak ha mi is így nézünk ki 40-es éveinkben!!!
Szerintem Angelina még mindig gyönyörű, főként a saját barna hajával.
Ja és mellesleg az ajka nincs feltöltve!Nézzétek csak meg a tizenéves és kisiskolás kori képeit.Ugyanilyen dúsak voltak már akkor is.
2010-08-13 12:28 · (4)
Szép meg jó az alakja, de tényleg nagyon látszik, hogy megöregedett:OO
Mr és Mrs Missben tök jóó volt..az jó film volt.:]] A szája meg, ha neki így tetszik, akkor ez van.:]
2010-08-13 11:33 · (3)
sztem gáz... amugy sem birom... semmi szép nincs benne... tökre megöregedett!!!
2010-08-13 10:58 · (2)
túltöltött szája??
2010-08-13 03:08 · (1)
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
mailto