Az első kollekció minden tervező életében az egyik legfontosabb lépcsőfok, hisz ez alapján ítéli meg a szakma, illetve a potenciális vásárlók tömege is. Angliában pedig különösen nagy hangsúlyt kap a bemutatkozó divatshow, hiszen a szigetország divatvilágában egy-egy tervezőt percek alatt kap fel a szakma vagy dob a süllyesztőbe.

Nyilvánvalóan az egyetemen tanulóknak nagyon kétoldalú a helyzete. Egyrészt a bizonyítási vágy hatalmas, de közben a tervezésnek még nincs kereskedelmi vetülete, így az alkotás annyira szabad, amennyire csak lehetséges, hisz a tervezők kezét nem köti meg a sok elvárás, amiket az eladhatóság szabályoz.

Ezért nem meglepő, hogy ebben a pár napban egy olyan kollekciót sem találunk, ami után ne maradna tátva a szánk a meglepetéstől, a gyönyörtől(,) vagy a megbotránkozástól. Mivel a fiatalok az ország minden pontjáról érkeztek, különböző háttérrel és taníttatással a hátuk mögött, így a bemutatók sem mutattak egységes képet.

A bemutatókra gyakorlatilag egyetlen dolog volt szinte általánosságban jellemző: a gyermekkor élménye. Szinte mindenki rengeteg színt használt különböző anyagokkal, mesefigurás, nyomottmintás ruhákat láttunk a legtöbbet. Nem szabad azonban elfelejteni azt, hogy a bemutatkozás lehetősége mellett az esemény egy komoly verseny is volt, a győzteseket a szakma krémje bírálta kemény kritikájával.

A díjazottak a legkülönfélébb kategóriákban érhettek el különböző helyezéseket: a legjobb női, férfi, nemzetközi, kiegészítő kollekció is megkapta a maga jutalmát. Ahogy azt már sokszor láthattátok, az angolok sosem a diszkrét, visszafogott ruhákról voltak híresek, így itt is elleshettünk egy-két megbotránkoztató összeállítást. A ruhák azonban mindenképpen méltók voltak az angolszász divatkultúrához.

Azt hiszem, megnyugodhatunk az angol divat jövőjét illetően: ha ezek a fiatalok lehetőséget kapnak, akkor mindenképp nagy jövő áll előttük. Ti mit gondoltok az angolok új reménységeiről?