A németek legújabb büszkesége a tervezés alapjait hazai környezetben, Münchenben sajátította el, majd Dániában csiszolgatta tehetségét, így született meg saját márkája.

Nem csupán márkáról és ruhákról van itt szó, hanem egyedi és utópisztikus világszemléletről, melyet provokatív módon tálal a világ ebédlőasztalán, az extrémitásra kiéhezett publikum pedig falja, mint az a bizonyos kacsa a nokedlit.
Hogy mindenki értse, miről beszélek, itt egy kis előtörténet a korábbi divatbemutatóiról.

2009-ben a pénzért koplaló modellek mellett igazi, utcáról behívott hajléktalanok vonultak fel az alufóliával borított kifutón. Mohr ugyanis különösen szívügyének érzi a témát, és örül, hogy egy számukra elérhetetlen világgal is megismertethette őket. Az őszi-téli kollekcióját 2010-ben nyuszifejű bodybuilderek és narancssárgára „bebarnított”, lufimellű modellek mutatták be. Ha ez még mindig nem volt elég, hogy a sajtó és a szakma kellőképpen ráfigyeljen, most ezt is összehozta.

A berlini divathét látogatói valószínűleg a földről szedték össze állukat, mikor kopaszra maszkírozott, csapzott szakállú női és férfimodellek lepték el a kifutót. A sejtelmes vörösben izzó, tetejére állított háromszög – a tervező szimbóluma - a háttérben, ha lehet még hátborzongatóbbá tette az amúgy is fagyos légkört.

Mohr egynemű, gyilkos tekintetű hadserege a tervező 2011-es tavasz/nyári kollekcióját hivatott eredetileg bemutatni, de nem tudom, kinek volt lelkiereje a ruhákra koncentrálni.

A Csúcsfejek és gonosz törpék törvénytelen gyermekeinek kinéző modellek a német dizájner életszemléletét, utópisztikus perspektíváját szemléltetik, miszerint férfi és nő egy, eltűnnek a nemi különbségek, a végén csak az számít, hogy mind emberek vagyunk. Ezzel magyarázható a teljes kollekció uniszex jellege és az, hogy néhány képen magam sem tudom megállapítani, hogy férfit vagy nőt látok-e éppen.

A ruhák színüket tekintve sem mondhatóak kifejezetten nőiesnek vagy férfiasnak, jellemzően az alapszínek, a fehér, a fekete, a piros és a bézs dominálnak. Hűen önmagához ez a kollekció is ötvözi a street fashion hordhatóságát és az avantgárd különcségét, teljesen mellőzve a glamourt és a fényűzést.

Hiába néztem már át a képeket milliószor pixelről pixelre, most sem tudok magamhoz térni a látványtól és főként nehéz levenni a szememet a matt tojásfejekről. Ez a csúnyaság megkoronázása. Kíváncsi vagyok, mikor fogunk a vörös szőnyegen műszakállal sétáló Oscar jelölteket látni. Ma már bármi megtörténhet!