Divatozó autók

Manapság már nem meglepő dolog, hogy egy-egy híresebb divattervező nemcsak ruhákat, kiegészítőket és parfümöket tervez, hanem éttermeket, hoteleket vagy mobiltelefonokat. Ma már pedig autók tervezésével is megbízzák őket. Most olyan dizájnos autócsodákat mutatunk be nektek, amiket nem akármilyen kreátorok álmodtak meg.

Néhány éve még kuriózumnak számított, ha egy dizájner autók tervezésére adta a fejét, akkoriban esetleg luxusautók megalkotására kértek fel tervezőket. Persze azok az autók nem is a nagyközönség számára készültek. Ugyanakkor nem kellett sokat várni arra, hogy az elérhető árakon kínált kocsikat is kicsit felturbózzák. A Nissan volt ebben az úttörő, aki az alacsonyabb árkategóriába tartozó Micrákat terveztetett Jordi Labandával. Most nézzük meg, az idei évben milyen hasonló stílusban készült autókat láthatunk majd az utakon!

Ma már minden magára valamit adó divatháznak van köze egy-egy autómárkához. A Mini most három tervezőt, Calvin Kleint, Kenneth Colet és DVF-et kérte fel arra, hogy három autótípusát alkossa meg nem mindennapi stílusban, jótékony céllal. A Citroen pedig Yves Saint Lauren alkotóit bízta meg az új modellje, a DS3 megalkotására.

DVF és az egyszerű Mini Örök szerelmem ez az autó, és most még jobban fáj a szívem egy ilyen csodára. Diane von Furstenberg tervezőnő védjegyei a csókos ajkak, nem meglepő tehát, ha az alapból piros színű autót is ezek a minták díszítik, ami az életet és az egészséget szimbolizálja.



Kenneth Cole és a Cabrio Mini A tervező a hőn áhított cabriót alkotta meg egyedi stílusában. A kocsi kívül-belül ezüstszínben pompázik. A kreátorra oly jellemző funkcionalitás és elegancia is megjelenik a modellen, elég, ha csak arra gondolunk, hogy az autó lenyitható tetejű, ami az időjárásnak megfelelően használható.

Calvin Klein és a Countryman Mini A divatház elismert tervezője, Francisco Costa álmodta meg ezt a gyönyörű autót. A modell éjfekete színben pompázik, lámpái pedig tengerkék árnyalatúak. Nekem személy szerint ennek a kocsinak tetszik legjobban a stílusa. Sajnos az autókat nem lehet megvásárolni, hiszen mindhármat elárverezik, és a befolyt összeget jótékony célra fordítják.

YSV és a Citroen DS3 A franciák sem szeretnének lemaradni a trendektől, így nekik is készül az alacsonyabb árkategóriába tartozó, dizájner által tervezett autójuk. Ez a modell egyszerű piros színű, nincs benne semmi különleges, gondolhatnánk, de a kocsi tetején szivárvány színekben pompázik a divatház jól ismert logója, ami igazán egyedi megjelenést kölcsönöz ennek a városi autónak.

Láthattátok, egyre többen kezdenek el autókat tervezni a divatdiktátorok közül, és ha mindez még nem lenne elég, Victoria Beckham is autótervezésre adta a fejét, ő terepjárókat fog kreálni. Ti mit gondoltok, milyenek a most bemutatott autók?

Címkék: ,
Kapcsolódó cikkek:
HIRDETÉS
Vitrinblog
Vitrin Blog | ...Divat, Stílus & Szépségápolás Kicsiny Kirakata...
hirdetés