Egy modellügynökség élete
82%


Magyarországon kevés olyan modellügynökség létezik, amely amellett, hogy megél „lányai” menedzseléséből, nemzetközi kampányok modelljeinek anyaügynökségeként szerepel. A tíz éves Visage Models vezetője, Kajdi Csaba avat be minket egy modellügynökség működésének hátterébe.

 Kajdi Csaba

Mennyire vezetett zökkenőmentesen az út, hogy mára az egyik legismertebb modellügynökséggé váljatok?

"A Visage Models lassan tíz éves múltra tekint vissza. Mielőtt megalapítottam volna saját cégemet, előbb Amerikában próbáltam szerencsét, majd egy hazai ügynökségnél helyezkedtem el. Fél évig dolgoztam ott, amikor elegem lett, nem néztem jó szemmel, hogy rosszul bánnak a lányokkal és nem megfelelő helyen kezelik a dolgokat. Végül úgy döntöttem, hogy magam is megállnám a helyem, ezen felbuzdulva megalapítottam saját ügynökségemet."
Hogyan kerülnek hozzátok a lányok, mi alapján válogattok?

"Teljesen változó. Legtöbbször tehetségkutatóink, vagy akár én magam szólítjuk le a lányokat az utcán. Miután egyre ismertebb lett az ügynökség, a lányok maguktól kezdtek el jelentkezni, interneten, weboldalon keresztül, de az igazság az, hogy a legjobb modelljeinket mi találjuk meg. Nagyon ritkán fordul elő, hogy beesik hozzánk a tökéletes modell, igaz volt már erre is példa. Megfordulunk tiniknek szóló koncerteken, szalagavatókon és olyan rendezvényeken, ahol ezzel a korosztállyal találkozhatunk. Sőt, felélesztettük az Elite Modell Look versenyt, amelyre Magyarországon harmadik alkalommal került sor."


Melyik az ideális korosztály illetve milyen adottságokkal kell rendelkeznie egy tökéletes modellnek?


"Nincs egységes recept. Sok esetben látom, hogy nagyon kevesen mernek jelentkezni egy modellügynökségnél. A legtöbb lány úgy éli meg a tinédzser kort, hogy ő egy csúnya, nyúlánk, rossz alakú lány. Miközben mi pontosan ezeket a magas, vékony csontozatú lányokat keressük. Nem minden esetben a szépségeket keressük, el kell különítenünk a magyar férfiaknak tetsző nőtípust és azokat a lányokat, akik fotókon jól mutatnak. Mi nem egy Kelemen Annát vagy egy Bódi Sylvit keresünk, akik egyébként nagyon szép nők."
Az ügynökséged kifutóra való lányokat vagy fotómodelleket keres?

"A nemzetközi professzionális ügynökségek, akikkel együtt dolgozunk, olyan típusú lányokat keresnek, akik mindkét feladat ellátására alkalmasak. Ez a kettő nagyon összefügg, amikor egy lány nemzetközi szinten is megfelel: szerepel a show héten Párizsban, s onnan nincs megállás, folyamatosan kapja a magazinoktól a felkéréseket. Így történt ez Mihalik Enikővel is, aki részt vehetett a Gucci milánói show-ján az elmúlt évben, majd elnyerte a Gucci kampányát is. A show és a divat szorosan összefügg a kampányokkal. Természetesen, akik néhány centiméterrel elmaradnak az ideális magasságtól, de nagyon fotogének, ők talán nem lesznek a new york-i, párizsi show-k sztármanökenjei, viszont egy kozmetikai kampány tökéletes arcai lehetnek."
Többet „dolgoztok” külföldi piacokra, vagy már a hazai divatélet is felnőtt arra a szintre, hogy elég munkát adjon?

"Ezt az ügynökséget úgy építettük fel, hogy leginkább külföldre koncentrálunk, a határainkon túli piaccal foglalkozunk. Ehhez persze össze kellett hoznunk egy magas színvonalú modell-csapatot. Szerencsére a magyar divatélet is kifinomultabb lett, így egyre nagyobb igény van a mi „lányainkra”. Fontos lenne, hogy a modellek először itthon váljanak ismertté, és csak utána menjenek külföldre. Sokszor előfordul, hogy eleinte hazánkban nem tud dolgozni egy lány, majd amikor külföldön befut, Magyarországon is megindul érte a kereslet."
Igaz az a mondás, hogy a magyar lányok a legszebbek?

"Talán azért izgalmasabbak, mert nagyon sokféle típus van. Nem mondják rájuk azonnal, hogy ő egy magyar modell, hanem sok esetben látom, hogy nem tudják őket kategóriákba sorolni, mint egy annyira tipikus cseh vagy orosz modellt. Nagyon különbözőek a magyar lányok, ettől válnak különlegessé a divatszakmában."
Kikre vagy a legbüszkébb?

"2004-ben történt, hogy Ebergényi Réka egy nyári napon megérkezett hozzánk. Az év szeptemberében már a Victoria Secret new-yorki show-ján szerepelt, majd a Lancome világkampányát nyerte el. Jelenleg a legnagyobb reménység, Mihalik Enikő, aki legutóbb a Gucci kampány arca volt és ebben a hónapban a Japán Vogue, I-D címlapjára került. Enikő 15 évesen indult el a modellpályán, s egy new yorki fotózás során került kapcsolatba Inez van Lamsweerde-del. Itt jön be a szerencse faktor, ha létezik ilyen, amire sok lánynak szüksége lenne, hogy egyszer összefusson egy olyan nagy névvel, egy nagy tervezővel, fotóssal, aki „beleszeret” és felépíteni a karrierjét."
Ebergényi Réka
Mihalik Enikő

Meddig tarthat egy modell karrierje?


"Teljesen változó, ahhoz hogy valaki modell lehessen, a megfelelő adottságokon túl, áldozatokkal is jár. Sokat kell mindezért tennie: figyelnie kell a bőrére, az alakjára, az állandó testedzés mellett megfelelően kell étkeznie is. A modell lét nem csupán egy „munkahely”, hanem életforma. Ha egy lány jól tudja tartani magát és odafigyel a testére, akár 30-32 éves koráig is dolgozhat"
Hogyan tudod megóvni a „lányaidat” a rájuk leselkedő veszélyektől?

"Abszolút szigorú vagyok velük, be kell tartaniuk bizonyos szabályokat. Ezenkívül folyamatosan figyelek rájuk, külföldön partner ügynökségeink vannak, aki állandóan tájékoztatnak bennünket. Ha nem megfelelőek a körülményeik, és nem lehet orvosolni a problémákat, azonnal hazahozom őket. Ezeket a lányokat mi képviseljük, mi vagyunk az „anyaügynökségük”. Ez azt jelenti, hogy más ügynökségek is reprezentálják őket különböző nagy divatvárosokban, viszont a kontrollt az anyaügynökség gyakorolja a lányok felett. Mi mondjuk meg, hogy elvállalhatják-e az adott munkát, s ha nem elégedettek az ottani ügynökséggel, bármikor elhelyezhetjük egy másik képviseletnél. Ha bármilyen atrocitás éri a modellt, mi minden tekintetben megvédjük. Szerencsére ilyen eset ritkán fordul elő, pontosan tudjuk, melyek azok az ügynökségek, amelyekben megbízhatunk."
Mindig bejön a számításod, ha fantáziát látsz valakiben?

"Dehogy! Sokszor előfordult már, hogy sokat képzeltem egy lányról, de aztán mégsem lett belőle semmi. Ne felejtsük el, hogy egy 15 éves lány még mennyit fejlődik, ki tudja előre, milyen irányban? Azért ha felveszünk egy lányt, akkor bízunk benne, hiszen jó szemünk van hozzá, és tudjuk, mire van igény. Egyébként senkit nem kecsegtetünk hiú ábrándokkal, még akkor sem, ha meg vagyunk győződve a lehetőségeiről. Legyen neki is meglepetés, ha szupermodell lesz belőle."

Kapcsolódó képgalériák:

Egy modellügynökség élete

Címkék:
Kapcsolódó cikkek:
Oszd meg a cikket!
HIRDETÉS

2010-09-19 22:15 · (9)
Szerintem igenis fer, hogy a magasabb lányok a modellek. Én nagyon sovány vagyok, 173 cm (szóval nem igazán magas, alsó határ..) . Nekünk, vagyis a "csontsovány" lányoknak is kell valami, ez pedig a modellkedés. Hiába próbálok hízni, nem megy. Ilyenek a génjeim. Ugyanúgy, ahogy a modell lányok próbálnak lefogyni, és úgy próbálok meghízni. Mostmár hálás is vagyok hogy anno nem ment, inkább hagyom a dolgot! Hátha még lesz belőlem valami ilyen téren :)
2010-03-11 19:29 · (8)
Mostanában pont ,hogy a csont vékony modellek ellen kampányolnak, és feltörőben vannak a teltebb alakok. Nem fer ,hogy egy alacsony lány csak a mérete miatt nem léphet kifutóra. Én pl. elég vastag csontozatú vagyok mégis megkerestek több ügynökségtől. De sajnos a tanfolyamra nem lett volna időm :S . Majd talán egyszer.:)
2010-02-06 14:05 · (7)
Sziasztok!

Nem igaz, hogy csak az alacsony lányokat utasítják vissza ..én pl. azért nem nyertem felvételt az ügynökség rendszerébe ,mert túl magas vagyok :(

(187cm)
2009-10-13 22:56 · (6)
pont ezért? Hát sajnos...... magas csajok előnyben. Igy pl. nekem semmi esélyem. Ez elég kiábrándító :S:S
2009-10-13 22:54 · (5)
Azért nagy kár, hogy az alacsonyabb lányoknak esélyük sincs a kifutóra, nem érhetnek el olyan sikereket mint egy magas lány. Nemis értem mért csak a magas lányok kellenek, hiszen abból azért kevesebb van.Vagy
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2009-03-12 19:23 · (4)
szerintem az alacsonyabb lányoknak is ugyanolyan esélyük van fotomodellnek lenni, persze kifutóra nem... sok lányt ismerek, akik nem magasabbak 165cmnél és modellkednek. majd én is szeretnék, ha elég nagy leszek hozzá:D
2009-02-28 18:37 · (3)
ÜdvNekem nagyon megtettszet a cikk.. Én is szeretem volna model lenni csak sajnos egy kicsit probléma lenne mert van egy pár probléma és a sor is úgy hozta, hogy nem sikerül nekem, hogy model legyek mert nem vagyok fotogén....Pedig nagyon szertem volna model lenni de ez van az élet menny tovább-------
2009-02-23 19:24 · (2)
Tanulságos kis cikk.Mondjuk a modell szakmában a hozzám hasonló alacsony lányok (akármilyen szépek is),teljesen elvannak ásva.
2009-02-05 10:55 · (1)
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
mailto