Egy szupermodell értékei

Natalia Vodianova, a 29 éves szupermodell a nagyközönség számára nem más, mint egy nagyon gazdag és nagyon szép nő, akinek sikerült a világ egyik legjobban kereső modelljévé kinőnie magát. Ám ő mindezt a kemény munkájának és némi szerencsének köszönheti. Vajon milyen volt az élet, mely Oroszországból a legnagyobb divatkifutókig vezetett?

Natalia 1982-ben született Gorkyban, Oroszországban. Édesanyja egyedül nevelte, miután apja korán elhagyta a családot. Anya és lánya számára nem volt könnyű az élet, de lássuk, hogy a modell miként is küzdött meg a nehézségekkel!

“Az édesanyánk azért élt, hogy ellásson minket a testvéreimmel. Mivel ő szinte 24 órában dolgozott, így az én feladatom volt minden nap a főzés, takarítás és a húgaim felügyelete. Mivel az egyik húgom súlyos fogyatékkal él, így valakinek mindig vele kellett lennie. Ezért míg én iskolában voltam, anyu otthon mosást vállalt, majd este dolgozni járt, illetve takarítást vállalt az iskolámban.


Hat éves voltam, mikor a húgom, Oksana agykárosodással megszületett. A mostohaapám gyorsan otthagyott minket, de anyám úgy döntött, hogy nem adja a húgom állami gondozásba. A többi gyerek folyton csúfolt minket, amit nagyon nehéz volt elviselni és ez mind a mai napig bántó emlék számomra.

Mivel gyerekkoromban folyton egyedül voltam, így felnőttként is egy magányos típus lettem. Rengeteg ember van körülöttem, aki szeret és akit én szeretek, mégis folyton magányosnak érzem magam. Még a gyerekeimmel (Lucas Alexander - 10, Neva - 6 és Viktor - 4) is ez a helyzet. Mégis remélem, hogy képes leszek olyan családi környezetet teremteni, ahová majd szívesen térnek vissza a saját családjukkal, ha már felnőttek, és akkor talán elmúlik majd ez a magányérzet.

 

Nehéz megmondani, hogy milyen lenne az életem, ha nem költözöm Párizsba a modellkedés miatt. Akkoriban Oroszország egy szegény gyárvárosában éltünk. Anyámnak gondja támadt néhány hitelezővel és nem tudom, hogy mit csináltunk volna, ha az akkori ügynökségem vezetője nem előlegezte volna meg a fizetésem, hogy kifizethessük a behajtókat. Akkor az maga volt a valóra vált álom.                                          

Amikor tíz éve megszületett az első fiam, nagyon nehéz helyzetben voltam, hisz a családom a világ másik felén volt, míg a férjem sem tudott sokat segíteni, hisz ő is friss apuka volt, teljesen tapasztalatlan. Így az első hetek igazán nehéz és megterhelő időszakot jelentettek számunkra.

Fontosnak tartom, hogy a gyerekek ismerjék az élet nehéz oldalát is. Mert csak így tudjuk megérteni és támogatni egymást. Persze nem kell a gyerekeket mindenbe beavatni, mert van egy határ, amin túl egy gyerek már nem tud ezekkel a dolgokkal megbírkózni. Anyám nagyon fiatalon szült meg engem és inkább tekintett barátnőjének, mint a lányának. Néha túl sok mindent mondott el nekem. Többet, mint amivel én meg tudtam volna birkózni.


Ahogy valakiből anya lesz, az egót háttérbe szorítja  egy másfajta fontossági sorrend. Anyaként egyre inkább észrevettem a világot és éreztem, hogy tenni szeretnék valami jót és fontosat. Mindig elszomorított, ha szenvedő, nélkülöző gyerekeket láttam. Ezért 2005-ben elkezdtem a saját jótékonysági programom Oroszországban. A Naked Heart szervezet célja, hogy játszótereket építsenek (máig 38 ilyen játszótér épült fel a szervezetnek köszönhetően) az ország olyan részein, ahol a gyerekeknek nincs lehetősége a szabadtéri parkokban, játszótereken eltölteni az idejüket azok hiánya miatt.

A gyerekeim élete és az én egykori gyerekkorom nem is lehetne ennél eltérőbb. Nekik sosem kell majd hiányt szenvedniük semmiben. Mégis úgy akarom nevelni őket, hogy meglegyen minden eszköz a kezükben, amivel sikeres életet élhetnek és megvalósíthatják az álmaikat. Szerintem létfontosságú, hogy mindenki szenvedéllyel és céltudattal élje az életét."                             


Kevesen tudják a modellről, hogy 15 évesen került a modellszakmába, ahol azonnal megmondták neki, hogy ha érvényesülni szeretne, akkor meg kell tanulnia angolul. Az akkori fiatal lány 3 hónap múlva már elfogadhatóan beszélte a nyelvet és 17 évesen már Párizsban élt. Közel 200 divatbemutatóval a háta mögött Vodianova jelenleg Londonban él családjával, miközben olyan márkákat képvisel a magazinokban és kifutókon, mint Marc Jacobs, YSL, Chanel, Guerlain, Diane von Fürstenberg stb.

Szerintetek mi kell ahhoz, hogy valakiből igazán jó modell legyen? Elég egy szép arc vagy több kell annál?

Forrás: Guardian és wikipedia

Címkék:
Kapcsolódó cikkek:
HIRDETÉS
Vitrinblog
Vitrin Blog | ...Divat, Stílus & Szépségápolás Kicsiny Kirakata...
hirdetés