Eladhatatlan ruhák kukába, vagy jótékonyságra?
100%

Hatalmas felháborodást keltett a jól ismert H&M ruhaüzlet lánc legutóbbi „akciója”.

A New York Times számolt be róla először, hogy a Wal-Mart és az H&M bizony az el nem adott ruháktól igen érdekesen szabadul meg: feldarabolja, majd kiteszi a többi hulladék közé.


A nyilvánvaló dühös reakciókat többek közt az váltotta ki a közvéleményből, hogy egyébként hibátlan kabátok, ruhák, cipők, pólók, pulcsik… végezték ilyen szerencsétlen módon a tél közepén, a gazdasági válság idején. Pedig a New-York-iak, most, hogy rengetegen vesztették el a munkájukat, nagyon is tudnák hasznosítani az ingyen ruhákat, melyeket a kuka helyett segélyszervezeteknél is el lehetne helyezni.


A cégek, melyek ily módon szabadulnak meg feleslegessé vált áruiktól a következő magyarázattal szolgálnak: ha nem a fenti módon semmisítenék meg a termékeket, akkor nagy lenne a valószínűsége, hogy néhány órán belül azok felkerülnének az eBay-ra, vagy néhányan megpróbálnák pénzért „visszacserélni” ezeket.


Természetesen logikusan gondolkozva ez egy igen valószínű lehetőség. De mikor csak Manhattennben a válságnak köszönhetően 500 ezren élnek szegénységben, akkor az ilyen akciók elfogadhatatlannak tűnnek.


Éppen erre reagálva az H&M ígéretet tett arra, hogy ezentúl nem semmisíti meg a felesleges ruhakészleteit, hanem felajánlja azokat jótékonysági célra.

Címkék: , ,
Kapcsolódó cikkek:
Oszd meg a cikket!
HIRDETÉS

2010-02-21 14:53 · (7)
úr isten ijet csak millliárdos dobhat ki akinek mindene meg van eről enyit nem hogy nekünk adnák ha már enyire nem kell nekik
2010-01-11 08:00 · (6)
ide is hozhatnának!
amúgy meg tényleg oda adhatnák olyanoknak akik rá vannak szorulva!!
2010-01-10 13:27 · (5)
ezt a visszacerélnit szerintem úgy értik, hogy akik ingyen megkaták a ruhát megpróbálják ebayen pénzért eladni :)
2010-01-10 12:46 · (4)
Nemám eladnák még olcsobban, még nagyon akcióval... az üzletnek is jó lenne és az embereknek is. Visszaváltani meg tudtommal csak  blokkal lehet, és nem hiszem h ingyen ruháért jár iesmi! Rossz kifogás.
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-01-09 14:39 · (3)
hát nem csoda h senkinek sem kel
2010-01-08 19:51 · (2)
a pink ruci és az első kép nagyon bejön :)
2010-01-08 18:08 · (1)
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
mailto