Elmúlt az EMO láz!?
48%

Szubkultúrák tucatjait ismerjük már. Egyesek kimennek a divatból, néhány örök, és van, amelyiket újraértelmezve láthatunk a nagy divatházak kifutóin. Azonban újak is születnek.

Az utcákat járva, folyamatosan figyelem a mai tinik öltözködését. Már öt-hat éve annak, hogy az emo láz magával ragadta a fiatalokat, és tucatnyi kis fekete hajkupac mögé bújt kamaszt láthattunk mindenfelé.



Egy ideje azonban nem látom őket. Helyette azonban látok hasonló forma mögé bújó, de annál színesebb és feltűnőbb, tinit. Hogy mi lett? Hát „bescene-sedtek”!

Eddigi külsejükre jellemző volt mindenféleképpen a fekete. Keveredhet bele fehér, de a feketén kívül csakis ez. Aztán még csőnadrág, leginkább farmer. Kiegészítőként nyakkendő, szögecses karkötők, nyakláncok, piercingek, edzőcipő. Tépett, vagy csak a jól ismert oldalra fésült haj, abban hajráfok, csattok, masnik.

Formailag nem sokat változott az öltözködésük, azonban mintha egy fekete-fehér, régi filmből kilépve harsány színekbe bújtak. Véleményem szerint ideje volt. A sötétséget hátra hagyva, egyes dolgokban való hozzáállásuk is változott. A scene-ek kevésbé letörtek és kevésbé foglalkoztatják őket a világ fájdalmai, ők inkább színesek és imádnivalónak akarnak tűnni. Ezt konkrét példa támasztja alá, aki nem más, mint Hello Kitty.



A Scene-eknek van egy szótáruk, amihez az a nép többségnek nincs hozzáférése. Néha elég nehéz őket megérteni, de az esetek többségében közös nevezőre lehet velük jutni. Ami vicces számomra azonban, hogy az igazi scene-ek nem vallják be magukról, hogy azok.



Sokan bántják őket feltűnő külsejük miatt, épp úgy, mint az emokat, és épp úgy, mint anno más szubkultúrákat képviselő fiatalokat, mint a hippik, punkok stb. De gondoljuk csak át, ha akkor ők nem hozzák be az öltözködés történetébe az extrém, sajátos külsejüket, mennyivel szegényebb lenne a divat ma. Hisz a nagy tervezők mai napig, azokból inspirálódnak, mint például Vivienne Westwood. Lehet, hogy egy két évtized múlva, a jövő tervezői egy emo-ból, vagy scene-ből inspirálódott kollekciót fog piacra dobni, kicsit áttervezve, újragondolva, rendkívül nagy sikerrel.



Úgy gondolom, hogy a divat alakulásának folyamatában nekik is nagy szerepük van, s ha nem is a mi ízlésvilágunkat képviselik, mint divatrajongók, nem engedhetjük meg magunknak, hogy, ne fogadjuk el őket. Nektek mi a véleményetek?

Kapcsolódó cikkek:

Szegecsekből sosem elég! »
Öltözz hippinek! »
Flower Power! »
A „furcsa” pár »

Címkék: , ,
Oszd meg a cikket!
HIRDETÉS

2010-11-13 19:52 · (66)
ez akkora baromság!!! nem értem hogy az emberek miért undorodnának tőlük!!! .................bár tény és való hogy nincs benne túl sok fantázia, de ők így érzik jól maguk!!!! miért nem lehet elfogadni őket úgy ahogy vannak?? miért zavar hogy így néznek ki?? ők legalább mernek azok lenni akik és van egyéniségük!! rólam is hasonlókat mondanak(bár az én stílusom egészen más)de a végeredmény ugyan az.....ha nem csak divatból nézel ki úgy ahogy akkor magasról teszel arra ha megnéznek meg beszólogatnak!! egyet árulj már el....miért lenne jobba a bátyád mint ezek?? mit tett amivel feléjük emelkedett?? úgy bírom az ilyen ostoba embereket akik azt hiszik hogy attól lesznek valakik ha a másikat kritizálják!!!komolyan mondom ez már szánalmas!!
de most komolyan mi szúrja annyira a szemed a stílusukba??

2010-09-17 16:13 · (65)
sztem meglehet szokni söt szupi deh  attol még az emo nem fog eltüüni az tutti  .nekem nagyon tetszik csak az a cink rosz lehet ilyen hajjal az uccán közlekedni a reagciok ilyenek deh a cik is joh sztem :D
2010-06-16 12:08 · (64)
olyan közönséges

2010-06-16 12:07 · (63)
sztem tiszta ronda bárhogy is hívják szebb nem lett                                                  
2010-04-03 15:01 · (62)
Inkább, az a baj, hogy itt élünk 2010-ban, Európa egyik viszonylag fejlettnek mondható országában és még mindig nem tudjuk elfogadni egymást. Nézzünk csak meg más ázsiai országokat, ők hogyan állnak ezzel a kérdéssel. Igaz, Japán egy teljesen más lapra tartozik, ott még sincs ekkora gyűlölet egymás felé.
Én nem is értem ezt, miért nem lehet megbékélni a másik kinézetével. Igaz, vannak akik túlzásba esnek, de majd ők is rádöbbennek és a változás lehetősége mindenki előtt áll.
Mellékesen, választhatná bárki azt az utat, hogy szoláriumozott, hiderogénszőke "plasztik" lesz, és lehet sikeres is lenne, de közben belül tele lenne kétellyel, és nem lehetne önmaga.
Ez egy egyéni döntés, hogy ki milyen stlíust vállal fel, és amíg az nem sért másokat, nem szólhat bele senki.
Emo kérdésről meg annyit, hogy a kommentelők legtöbbje egyetlen mondattal tud dobálózni, ( " nem akarnak élni, vagdossák magukat) és mindezt a felületes média hírekből szűrik le. Pár évvel ezelőtt mikor megjelent nálunk az emo, akkor terjedt el ez a nézet, mindenhol ezt hangoztatták, de aki egy kicsit is utánanéz az emo létrejöttének, és válfajainak, az rájöhet hogy ez nem egy keretek közé szorítható "kultúra"

2010-04-03 13:11 · (61)
Hát nem szánalmasak(: szánalmas aki mondja(:

2010-04-02 20:51 · (60)
Háth lehet h sokan utálni fognak amiért ezt írom...deh..egyátalán mi az értelme ennek az egész szarnak...?! Semmi...volt aki a hungaristákat hozta fel ugyan annak mint az emokat..háth már bocs de ez kurva nagy sértés a hungaristáknak h ilyen kis anoreksziás patkányokhoz hasonlítják őket...ők legalább kűzdenek vmiért van értelme a hitüknek van közölni valójuk van céljuk..jobbá akarják tenni ezt a szarkupac magyarországot...ellenben ezek a kis genetikai hulladékok..mi a céljuk mit akarnak elérni vele? bazdmeg ezzel semmit nem lehet max h az emberek undorodnak tőlled meg h  az utcán beszólnak..mert förtelmesen néznek ki....az egész elbaszott stílusukat lopták csak kicsit átalakították...semmi értelme csak folyton azt nyávogják h milyen szar az életük mert nincs pasi vagy csaj...bazdmeg mindenki sirja el a baját? háth sokkal szarabb életű emberek is vannak deh ezeket semmi nem érdekli...és igenis ezek külön állatfajt képeznek...kajakra mondom h hányingerem van tőlük...és nem bírtom azt a szöveget h jajj fogadjuk el őket...a faszom fogadja majdha normális emberek lesznek elfogadom amég ilyen lesz a kinézetük mint egy papagály addig húzzanak a redves picsába....háth ez szerény véleményem.és bátyám hungarista és le nem tudom írni h mennyivel jobb ember mint egy ilyen..sőt az összes emos köcsög nem ér fel vele...a lába nyomába sem érnek..háth ennyi szerény véleményem és szarom le h ki mit gondol mert akinek van ízlése és esze nahmeg szeme az így gondolja...mert ezek csak púpok az emberiség hátán..remélem huzamos idő alatt kipusztulnak....
2010-03-28 21:30 · (59)
ez elég hüe cikk mert úgy sem fog kimenni a divatból az emo,úgy mint ahogy a rock meg a többi stílus mindenki azt választja ameik neki teccik!!!sentem nincs baj az emo stílussal sőt......!!!de mindenkinek más a véleménye
2010-03-28 10:18 · (58)
Már rosszul vagyok az ilyenektől. ilyen szánalmas embereket. -.-"
2010-03-27 19:54 · (57)
Lehet h már múlik el de nekem még mindig sokan vannak.. utálom a sok hülye nyafogós picsát meg az én életem egy nagy szar srácokat.. mér nem tudják élvezni az életet???? és az egyész stílustól a hideg kirázz
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-03-19 14:11 · (56)
Sziasztok.
Én nem fennakadok ezen de szomorú,hogy a szebbnél szebb tini lányok és fiúk az arcukat ugy festik mintha halottak lennének és a ruházatukkal az amúgy is anorexiás alkatukat még jobban deformálják.
Nem a legjobb ma az életszinvonal,de nekik nem kellene még ez a "halálvágy-stílus"!
Sajnos az én egyik unokahugom is benne volt ,de túl van rajta!
Szerintem ez nem divat hanem Segélykiáltás a felnőttek felé!
Ez pedig már pszihológi!

2010-03-18 14:05 · (55)
Elmúlt???? Még mindig sokan vannak!Egyszerűen rosszul vagyok a sok nyafogó,világfajdalmas hülyétől! Ami a scene-ket illeti ötletesek,de már nevetséges látványt nyújtanak. Jah és a rockerek meg a rapperek sokkal normálisabbak. Ők nem állandóan csak nyafogni tudnak,meg bőgni stb...mint az emo-k!


Szerkesztve: 2010-03-18 14:07
2010-03-16 13:51 · (54)
!!!!! nem xD ...csak most kezdődik :P
ez egy stílus !! elkell fogadni .... nem értem miért bántják az emberek őket!!!
2010-03-15 18:54 · (53)
már ideje volt..-.-"""(Y)
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-03-14 20:02 · (52)
Talán tizenévesen nem azzal kellene foglalkozniuk, hogy hétfőn pink a hajam, kedden hupilila. Ezekből nem lesz semmi, mert az a sok festék elszívja az agyukat, a vastag festék a képükön meg lemarja az arcukat! Sajnálom a szüleiket (bár lehet az ilyeneknek otthon sem lehet minden rendben)! Ja, és ettől a fejszerkezettől nem egyediek lesznek, hanem szánalmasak! Tényleg, mi az életcéljuk ezeknek a mutánsoknak?
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-03-14 11:28 · (51)
Dehogy múlt el.De nemértem miért kell az emon fennakadni/kiakadni..Őket is ugyanúgy el lehet fogadni mint a rockereket v rappereket. Nem leprásak ők sem. De az viszont szemétség volt,hogy egyik országba betiltották az emot.
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-03-13 11:42 · (50)
Elmúlt?? :D
XD
Volt valaki mostanság a városba? ;) Sztem egyre több emo van (bár nem tudom ez kinek jó) xD
2010-03-11 16:35 · (49)
Teljesen egyetértek veled.. Nem értem mért kell mindenen fennakadni..
Ja és mindenki úgy bánik, meg úgy vélekedik az emokról mint egy új emberfaj, közben meg itt vannak azok a nők akik kint állnak már bocs h kimondom az út szélén, vannak a melegek, a biszexuálisok, a rockerek, a hungaristák.. Ők is emberek.. Mit kell ezen fennakadni mindig?! Elég furcsaságot látott már ez a világ..
2010-03-11 16:33 · (48)
Ja és mindenki úgy bánik, meg úgy vélekedik az emokról mint egy új emberfaj, közben meg itt vannak azok a nők akik kint állnak már bocs h kimondom az út szélén, vannak a melegek, a biszexuálisok, a rockerek, a hungaristák.. Ők is emberek.. Mit kell ezen fennakadni mindig?! Elég furcsaságot látott már ez a világ..
2010-03-11 16:28 · (47)
A legtöbb, legalábbis magyarországi emo nem vagdalja a kezét, esetleg csak utánnozni próbálja a stílust mert tetszik neki.. Van pár ilyen ismerősöm, és nem olyanok amilyennek az elején beharangozták ennek a stílusnak a képviselőit..(bár az igaz hogy páruknak van beteg fantáziája is, de olyannak is van aki nem emo..)
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-02-08 19:06 · (46)
Fúj emo tök gázak szerintem!minek kell vagdosni az ereket??-.-"""
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-02-01 13:08 · (45)
Én úgy olvastam, hogy a scene az emo "alfaja". Érdekes, hogy bár nevetségesnek tartom egyik oldalról a felvett hülye szokásokat, amiket egy egy stílus képviselői magukra aggatnak, mégis vannak dolgok, amik nekem tetszenek.... Egyik az, hogy tök jó színes, aztán az, hogy tök egyedi is tud lenni (bár szerintem ez minden stílusban emberfüggő) meg az is jó, hogy vmilyen szinten előhozza az ember kreatív oldalát, mert ha már ennyi mindent magára aggat valaki, ahhoz már kell agyalni eleget hogy jól is nézzen ki.
2010-01-31 13:35 · (44)
Az emok és a scene-ek, saucy-k nem túl egyediek, ez tény és való. De a diszkósok, plázabiccsek, cicababák talán azok? Előbbiek legalább bevállalnak némi extremitást, utóbbiak pedig még gázosabbak.
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-01-31 00:25 · (43)
FUCK EMO
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-01-30 09:53 · (42)
Az EMO valóban eltűnt... szerintem a scene még mindíg jobb nála. Én bírom azokat akik fel merik vállalni hogy extrémek! :) De akkor ne tagadják hogy mi a stílusuk. Én tudom miylen mikor az utcán mindenki rád néz... a hajam nemis régen volt hogy félig piros, félig fekete volt, a frufrumnál elválasztva. Kép is lesz róla az ALomon. Na mit ne mondjak Pécs elég sznob város, mindenki bámult mint egy ufót. De én így éreztem jól magam (nem feltűnéskeltés miatt voltam ilyen.) De az egyik gimibe ahova először mentem, az ének tanár diszkriminált. Nem hívott kórustáborba csak a hajam miatt, pedig a hangom tényleg nagyon jónak számított neki. Hát ennyi. Nem is járok már abba a suliba ;D Na és amit a legjobban utálok: ha nekem megmondják, milyen a stílusom! Számtalanszor elemóztak már a mai napig, pedig nem vagyok az, egyszerűen csak fekete a hajam és szeretek kicsit extrémebb cuccokban járni. De nem takarja el a hajam a szemem, nem festem ki 2 centi vastagon, (sőt, alul nem is szoktam kifesteni) és nem járok rózsaszín-fekete-fehér cuccokban, hanem mindenféle színben.  Nekem semmi bajom semmiféle stílussal, van amelyik tetszik, valamelyik nem, de senkit nem fikázok le miatta, ha ő így érzi jól magát, miért ne?
2010-01-26 12:43 · (41)
hát nem tudom.. szerintem.. mindenki úgy öltözködik ahogy szeretne.. és ha neki az tetszik.. akkor mivan.. én semmi ilyen ellen nem vagyok.. sima lány koliba lakom.. és láttam már mindent.. semennyire nincs ellenemre ez.. mert van olyan ruhadarabjuk amit talán az én stílusomba is be tudok illeszteni.. aki elítéli ezeket.. abban egy teljesen nagy ellentét uralkodik.. mert ennyi erőlvel magát is utálja.. mert a más stílusuaknak meg lehet hogy az nem tetszik ahogy ő öltözik... tehát az embert nem minden esetben az öltözködése és az életstílusa befolyásolja.! 
2010-01-25 00:29 · (40)
És ezzel meg nem értem hogy mi lehet a baja bárkinek is. Ennyi erővel utáljuk a cicababákat, a sportosakat, a hétköznapiakat, az elegánsakat meg úgy egyáltalán az egész földi lakosságot. És hozzunk ki ebből a gyűlöletből egy új tényleg beteg stílusirányzatot is... az biztos sokkal több mindenkinek bejönne.-__-
2010-01-25 00:26 · (39)
Nekem már kezd unalmas lenni hogy folyton az emora vannak rászállva..Ez a világfájdalom-cucc meg jajjfelvágom az ereimet már rég elmúlt, legalábbis én már nem látom/hallom sehol. Csak megmaradt szimplán egy öltözködési stílus, és nem az hogy nincsen céljuk csak az nem a stílusukkal függ össze. A külsejük meg tök jó, mert az aki felvállalja általában már tényleg rendesen csinálja és baromi jó hajaik szoktak lenni.o__O
2010-01-24 18:21 · (38)
ÉN??O.o
2010-01-24 18:12 · (37)
Szentem semmi baj nincs velük!Ők ilyenek.El kell fogadnunk.Ha nem emgy akk ,háttxD

Szerkesztve: 2010-01-24 18:13
mailto