Enikő töretlen diadalmenete
92%

Mihalik Enikőt újabb világhírű cég kampányához fotózták. A Kenzo 2010-es tavaszi/nyári anyagának az arca, két másik nemzetközi modellel együtt, Liya Kebede-vel és Patrick Petitjeannal. A képeket pedig Mario Sorrenti készítette.

Az első képen mindhárman láthatóak, bár sajnos Liya arcának nagy részét eltakarja a kendő. A fotóra nézve az ember szinte érzi azt az igazi nyári, perzselő forróságot és ez nem csak a sivatagi háttérnek, hanem a színvilágnak is köszönhető.

Liyaból kevés látszik ugyan, ami viszont igen, az csodaszép. Gyönyörű a kivillanó csoki színű bőre és a király kék  sminkje. A lányok ruhája, amik tarka kendőkre emlékeztetnek leginkább, illik egy nyári kampányhoz és a Kenzo stílusához, de a fiún lévő kötött pulóvert és zárt bakancsot nem nagyon tudom értelmezni.

Amivel végképp nem tudok mit kezdeni az Patrick Petitjean szakálla. Annyira ápolatlan hatást kelt, hogy arra már nincs is szó. Kár érte, pedig olyan helyes fiú egyébként. Összességében nem egy rossz kép ez, bár nekem nem is igazán magával ragadó. Örülök Enikő ismételt sikeréhez, de bevallom őszintén, láttam már róla sokkal szebb képeket is, például amikor szintén Patrick-kal szerepelt a Vogue Hommes International oldalain.

 

Címkék: , , ,
Kapcsolódó cikkek:
Oszd meg a cikket!
HIRDETÉS

2010-02-02 20:36 · (3)
hát nekem nem jönnek be a képek,bár sentem enikő nem vmi szép,de ez az én véleményem,Liya viszont non szép!!
2010-02-02 13:56 · (2)
egyáltalán nem tetszik olyan kilapított feje van az első képen Enikőnek
2010-02-01 16:41 · (1)
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
mailto