Építészet a divatban - divat az építészetben
63%

Már számtalanszor láthattunk példát az utóbbi idők divatbemutatóin arra, hogyan jelenhet meg az építészet a divatban. A "Building Fashion" csapata azonban most arra vállalkozott, hogy bemutatja, miként fest mindez fordítva, azaz, ha a divat jelenik meg az építészetben.

A 2008 óta létező amerikai projekt időszakos pályázata és rendezvénye során divattervezők és építészek fognak össze, hogy közös együttműködésben olyan építményeket készítsenek, melyekben ötvözik a divat és az építészet elemeit. Jóval nehezebb belevinni az építészetbe divatot, mint fordítva, hiszen mind az alapanyagokat, mind a kivitelezés folyamatát tekintve ez egy sokkal idő-, energia- és költségigényesebb feladat. Talán ez az oka annak, hogy a ,,Building Fashion” is ,,csupán” installációk készítését vállalta be.



A projekt jelszavai a fontosság, a presztizs, a minőség, és valóban, mindez jellemzi a tervezők korábbi egyéni, illetve az alkalom miatti, közös munkájukat is. Az együttműködés hajlandóságát pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy egyikőjük sem szeretett volna a többiektől különálló, önálló installációt létrehozni, így az ideiglenesen felállított létesítmények megtekintéséhez az érdeklődőknek sem kell  messzire menniük.

A koncepció lényege, hogy mind a divat, mind az építészet alapja, és egyben legfőbb vonása a dizájn. A divat- és épülettervezők úgy egyesítik a két területet, hogy installációk sorozatán keresztül jelenítik meg egy-egy mai vezető divatkreátor stílusát. A főleg depókból összeálló, külső és belső elemekkel egyaránt rendelkező, többszörösen összetett építmények mindegyike expresszív hatású lesz, garantálva, hogy mély nyomot hagynak a látogatók emlékezetében.



Az esemény helyszíne nem is lehetne más, mint New York, azon belül is a Manhattanben található HL23 elnevezésű épület, illetve a szomszédos High-Line Park. 5 versenyző mutatkozik be egészen szeptemberig, amikor is a rendezvény méltó záróakkordjaként a New York-i Divathét installációja lesz látható. A közbeeső néhány hét alatt pedig olyan nagynevű dizájnerek mutatkoznak be, mint a Calvin Kleinnak és Ralph Laurennek is tervező Simon Spurr, illetve a Heather Helley & TBD.

A divat megjelenése térként, 3 dimenziós környezetként egy mindenképpen érdekes és izgalmas elgondolás, amelynek azt hiszem, mi is kíváncsian várjuk végeredményét. A későbbiekben természetesen, képekkel illusztrálva be fogjuk mutatni Nektek, hogyan sikerült megvalósítani ezt a különleges, divatos építészetet.

Címkék:
Kapcsolódó cikkek:
Oszd meg a cikket!
HIRDETÉS

2010-07-13 16:08 · (2)
Uuuuh, hát nem tok rá mit mondani!! 
2010-07-13 01:34 · (1)
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
mailto