Feltörekvőben a román zenei- és stílusérzék!
90%

Román videoklipiek közt böngésztünk és kellemes csalódás ért minket. Erdélyi származásomnál fogva előszeretettel nézelődöm az ott hallgatott és nézett videoklipek közt, s gyakran tapasztalom, hogy nemcsak zeneileg, de stílus szempontjából is megállják a helyüket a nemzetközi piacon.

Ha jellemezni szeretném a román divatot, leginkább az olaszhoz tudnám hasonlítani. Dolce Vita-s életérzés ragad magával, és csodálkozva nézem az ott leadott műsorok háziasszonyainak look-ját.


Gyerekkoromban kénytelen voltam megnézni egy-egy videót, és legtöbbször azt tapasztaltam, hogy van még mit javítani. Kilenc éve élek Magyarországon, s néha eszembe jut utánanézni, hogy mennyit is fejlődtek ez alatt az időszak alatt. A változás pedig megdöbbentő.


A klipekben jobbnál jobb ruhák tűnnek föl, külföldi és román tervezőktől (pl. Andreea Tincu, aki részt vett a párizsi fashion weeken), felvehetik a versenyt a külföldi sztárok szereléseivel.


Persze vannak azért balesetek és túlkapások, de jó irányba haladnak. Zeneileg azonban olyannyira színvonalasak, hogy az előadók sorra írják alá a nemzetközi szerződéseket, és járnak turnézni más országokba, köztük hazánkba is, mint például az Inna nevezetű formáció. Érdemes azonban megjegyezni pár olyan nevet még, mint Andreea Banica, Andreea Antonescu vagy Anda Adam, akik gyakran angolul énekelnek, hozzátenném nulla zavaró akcentussal.


Szembetűnik mindemellett a videók technikai színvonala, ami igencsak magas, és jó minőségű vágások, kameraállások és képek sora tárul elénk.

Emlékezzünk vissza például a ma is gyakran felhangzó O-zone dalra, ami 6-7 évvel ezelőtt meghódította a világot egyszerű és fülbemászó dallamával és esetlen videójával. Én személy szerint nem kedveltem, Rihanna azonban nem így volt ezzel, hiszen később földolgozta a számot. A csapat azóta feloszlott, s az egyik tagja, Dan Balan most szólókarrierbe kezdett, a videó pedig rendkívül színvonalas és közkedvelt - ez azért részben a benne szereplő alulöltözött lányoknak is köszönhető.

Ha így folytatódik, bőven túlszárnyalják a mi zenei színvonalunkat, sőt stílusérzékben talán már meg is tették. A lényeg, hogy nekünk is föl kellene zárkózni. Azért én látom a remény pislákoló sugarát.

Címkék: , ,
Kapcsolódó cikkek:
Oszd meg a cikket!
HIRDETÉS

Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-04-06 19:17 · (14)
A második számot már tök régóta ismerem és nem is tudtam, hogy az O-zon-os Dan Balan száma!Rohadt jó szám!Úgy lehet rá pörögni
2010-04-06 00:46 · (13)
én meg nem onnan származom, hanem félig német vagyok, de így se érdekel a német pop világ.... ennyi. a magyar meg mégúgyse xd
2010-03-26 06:57 · (12)
Hát a magyar popzenét nem nehéz túlszárnyalni...
2010-03-25 19:31 · (11)
Inna hol maradt? :O De am ez a chica bomb.... a csávónak mi hangja van? ha két szót suttog, azt is pöszén:D Tyika pomp kb.
2010-03-24 16:50 · (10)
Végre őket is észreveszik a magyarok:D én már régóta hallgatom ezeket a zenéket ,Anda Adam a kedvencem ^^ amugy énis romániából származom :D
2010-03-22 09:42 · (9)
Dan Balan hangja LLL , énekelhetne többet is.. a lány meg néha mintha eltúlozna dolgokat.
2010-03-21 22:39 · (8)
Tény hogy ott van fejlődés és látszat...És szuper jó zenéket adnak ki az ottaniak;) De lehet én is azért vagyok elfogult mert onnan származok:)
2010-03-21 22:09 · (7)
a chica bomb a csengőhangom, a 3. meg 4. képen a ruhák..*-* imádom (:
2010-03-21 20:11 · (6)
a második vidi elég jó :P  egy jobb mixeléssel top1 es zene is lehet belőle:d    .. ( L ) : P
2010-03-21 19:01 · (5)
Hát igen..nagy fejlődés van Romániában..zenei téren
Le se tagadhatnám hogy onnan származom
2010-03-21 18:17 · (4)
Ez no comment  -_-
2010-03-21 16:02 · (3)
Annyira tetszik...Nagyon jók(L)
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-03-21 15:29 · (2)
Chica bomb(L)
2010-03-21 15:05 · (1)
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
mailto