Szerintetek ép eszénél van az az ember, aki az alsó fogsorát kiszedeti és arany-gyémántsorral helyettesíti?
Kanye West ezt megtette. Nem a fogait vonatta be arannyal, hanem totálisan felcserélte őket ezekre az ékszerekre.

Kanye West mögött egy kicsit nehéz időszak áll. Az utóbbi évben meghalt az édesanyja, majd az MTV VMA átadóján egy igazán kellemetlen szituációba keveredett, mikor Taylor Swift kezéből majdnem kiragadta a VMA díját, mert szerinte azt a fiatal énekes nem érdemelte meg annyira, mint Beyoncé. A botrány hatalmas volt.

Utána egy évre elvonult a nyilvánosságtól. Japánban, Rómában és Hawaiin töltötte el azt az egy évet, ami alatt csak a zeneírással és önmagával foglalkozott. Míg Japánban élvezte, hogy nincsenek paparazzók, akik zaklatnák, addig Rómában a Fendi központjában gyakornokoskodott, és végül Hawaiin teljes elszigeteltségében kezdte megírni az új dalait.
Ja, és közben elugrott a fogorvosához, hogy kiszedesse négy alsó fogát és gyémánttal pótolhassa. Elmondása szerint egy rocksztártól amúgy is ezt várják el, neki pedig mindig is tetszettek az ilyesfajta ékszerek. Ráadásul azért sem érez nagy különbséget, mert eddig is fogkrémmel tisztította az ékszereit, szóval nagy változás nem állt be az életében.

Az már biztos, hogy a mosolya így legalább százezret ér, de vajon megválogatja, hogy milyen környékeken mosolyog? Mert ha nem vigyáz, rosszabb helyeken gyorsan fogatlanná válhat.
Nektek mi a véleményetek erről?