Hajkoronánk éke

Számtalan tippel láttunk már el titeket azzal kapcsolatban, hogy milyen hajszínre érdemes voksolni a nyári színkavalkádban, vagy hogyan göndörítsétek be loknijaitokat szupersztár módra. A divatvilágnak hála ma már nem csak samponnal és fényspray-vel emelhetjük frizuránk fényét. Itt az idő, hogy tegyünk egy kisebb körutazást a nyári hajkiegészítők trendi és csillogó világában.

Nem tudjuk biztosan, hogy a divattervezőknek vagy a Gossip Girl Blair Waldorfjának köszönhető, de gyermekkorunk kedvenc kiegészítője, a hajpánt második virágkorát éli. Tagadhatatlan tény, hogy amellett, hogy az ifjú divatikonok, mint Vanessa Hudgens vagy Taylor Swift éjjel-nappal hajpántban mutatkoznak, ez a bájos kellék a vörös szőnyegre és a kifutókra is bekúszott.



Azoknak sem kell csüggedniük, akik nem éppen hajpánt-pártiak, ők ugyanis kedvükre szemezgethetnek a csatok, hajtűk, díszes hajgumik és kendők bő választékából. Érdemes megfontolni egy-egy ilyen divatos kiegészítő beszerzését, hiszen egy jól megválasztott hajdísz kiemelheti hajunk és szemünk színét, és nem mellékesen magunkra vonhatjuk a pasik figyelmét.

Lássuk, melyek a legtrendibbek idén nyáron!

A romantikus virágos:

Hát virágmintából nincs hiány ezen a nyáron, az tuti! Mindegy, hogy apró vagy hatalmas, élénk vagy pasztell, a virágokkal most nem nyúlhatunk mellé. A bennünk élő kislány végre felszínre törhet, és amiatt sem kell aggódnia, hogy a gyermekláncfű hamar elhervad a hajában.




A kislányos masnis:



„Te egy nyuszifüllel vagy két nyuszifüllel szoktad megkötni?”. Mármint a masnit a cipőn. Ha jól sejtem, a nagy többség így tanulta meg, hogyan is kell azt a fránya cipőfűzőt bekötni. A végeredmény pedig –ha minden jól ment - egy szép, szoros masni. A masni diadalmenete a divatvilágban továbbra is töretlen és jelenléte a hajkiegészítők terén is meghatározó.




A feltűnő tollas:



A magam részéről, ha tollas kiegészítőkről van szó, a bátorságom mindig elszáll. De lehet csak azért, mert Pocahontast és az indiánokat juttatja eszembe. Mindenesetre ezen a nyáron a tollak is divatosak, mint ahogy azt Jessica Alba és Emily Blunt is tanúsítja. Tehát fel a tollakkal lányok!

Az elegáns vintage:

Egy ilyen darabnak minden divatőrült fésülködőasztalán ott a helye. Minden benne van, amitől egy időre hercegnőnek érezhetjük magunkat: csillogó, elegáns, különleges és mindemellett önmagában is szemet gyönyörködtető, hát még egy selymesen fénylő, ápolt hajkoronán. Mischa Barton és Nicole Richie is erre a stílusra esküszik.




A laza hippi:




A nyári fesztiválok kedvenc hajviselete lehet a középen kettéválasztott frizura és a homlokba húzott kendő vagy vékony hajpánt. Éljen a flower power!

Az extrém kalapos:




Egy teára a Bolondos Kalapossal? Az Alice-láz természetesen a kiegészítők világát is elérte és hozta a maga bohóságát és varázslatát. A kalappal díszített hajpántokat csak a bevállalósaknak ajánljuk!

Szó mi szó, az idei hajpánt-trendet Blair Waldorf is megirigyelhetné, bár ő most egy időre félretette alapdarabját, Ti azért ne féljetek bevállalni egy-egy, a stílusotokhoz leginkább passzoló gyöngyszemet!

Forrás: Asos, Accessorize, TopShop, ban.do

Címkék: ,
Kapcsolódó cikkek:
HIRDETÉS
Vitrinblog
Vitrin Blog | ...Divat, Stílus & Szépségápolás Kicsiny Kirakata...
hirdetés