Használnád Lady Gaga rúzsát?
87%

Te is álmodoztál már arról, hogy egy Lady Gaga által dedikált, az ő ajakszínét idéző rúzs lapuljon a neszesszeredben? Én speciel még nem, de ha erre vágynék, most valóra válna álmom.

Lady Gaga egy másik híres énekesnővel, Cindy Lauperrel pózol az igazán figyelemfelkeltő, harsány és nőcis fotón, amit Ellen von Unwerth készített. Az 56 éves Cindy Lauper letagadhatna jó pár évet a fotós munkájának (és talán a plasztikai sebészeknek) hála. Tény, hogy a 23 éves Lady Gaga is a szimpatikus és nőies oldalát domborítja ki a képen.


A kozmetikai cég kezdeményezése nem teljesen öncélú, ugyanis az AIDS beteg megsegítésére gyűjtik a pénzt. A MAC Viva Glam kollekciója és pénzalapja 1995-ben indult útjára, és azóta 150 millió dollárral támogatta a HIV fertőzötteket.


Az aláírással ellátott igazán különlegesnek mondható rúzsok március 18-án kerülnek a boltokba, 14 dollárért, azaz kb. 2800 forintért. Lady Gaga rúzs rágógumi rózsaszín színt kapott, míg a koráll vörös változat Cindy Lauper nevét viseli.



A nemes ügy érdekében nem Gaga és Cindy az egyetlen sztár, aki szívesen kardoskodik, Fergie, Christina Aguilera, Eve, Mary J. Blige és Lil' Kim is szerepelt már a MAC kampányában.



Így képek alapján nehéz megállapítani, pontosan hogyan is fest a két árnyalat a szájon, de kétségtelen, hogy mindkettő mutatós. Melyiket választanád?

Címkék: , , ,
Kapcsolódó cikkek:
Oszd meg a cikket!
HIRDETÉS

2010-05-02 14:19 · (38)
4500 Ft nem túl drága egy rúzsért. Ha belegondol az ember, némelyik Maybelline vagy  L'Oréal rúzs simán belekerül ennyibe. Esteé Lauder rúzst meg még másfélszer ennyiért se kapsz. :)
Meg szerintem szép dolog, hogy az árát felajánlják az AIDS kezelésére. :)



Szerkesztve: 2010-05-02 14:22
2010-03-29 16:45 · (37)
Jól néznek ki de amennyibe kerül...Durva. A szájfény amúgy  jobb!!!
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-03-26 10:19 · (36)
Hülyeséééég!!!Jó drága meg minek?szájfény azt jólvan:)
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-03-14 15:02 · (35)
Én tegnap vettem egy Gagásat... Alapból imádom a MAC-et, ennek a rúzsnak pedig csodaszép színe van. (Találtam hozzá illő körömlakkot is a MAC-ben... )
Annyit helyesbítenék, hogy március 1-től lehet kapni, az ára pedig 4500 Ft. Tehát annyiba kerül, mint a többi MAC rúzs. Annak pedig külön örülök, hogy jótékonykodtam is azzal, hogy megvettem. 
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-03-14 12:06 · (34)
juj rohatjóóóóóóóóó kell!!:D
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-03-07 19:02 · (33)
Szépek,de tuti drágák lesznek,és ha rajtunk a rúzs,senki se tudja h az LG-s vagy sem...Én a szájfényre esküszöm:)
2010-02-26 17:36 · (32)
ez tök szép!!
2010-02-25 06:22 · (31)
szép színe van mind2nek de azért nem használnám :D
2010-02-24 20:32 · (30)
Mindkettőnek szép szine van......bár ennyiért nem  biztos hogy valóban megéri, de próba szerencse......:D
Egy jó tanács azoknak akik nem igazán szeretik a rúzst, az dobja fel egy kis színtelen szájfénnyel és máris olyan mintha csak szájfényt használtál volna :D
2010-02-24 16:25 · (29)
Ha lenne normális, HORDHATÓ színe, talán megvenném, de akkor már veszek olcsót, ami tényleg tetszik, és nem ezt, csak mert Lady Gaga-s, mert nem vagyok nagy fan, sőt 1-2 számát szeretem csak, szóval...
2010-02-24 00:04 · (28)
tipikus semmilyen színe van...ráírják hogy lady gaga és a sok hülye veszi mint a cukrot...
pff. sosem használnám az tuti!!!!!!
2010-02-23 17:23 · (27)
nekem nagyon tetszik a lady gagás rúzs. nem vagyon nagy rajongó, de sztem nagyon szép színe van annak a rúzynak
2010-02-22 19:19 · (26)
 én is szeretem Lady Gagát de nem vagyok rúzsos szval nem használnám..
2010-02-22 17:35 · (25)
persze hogy használnám hisz imádom Lady Gagát és bármikor megveszem mindegy mikor jelemnik megh%!!!!!+!
2010-02-22 17:27 · (24)
A lényeg, hogy adakoznak abból a pénzből amit kifizetünk érte.Én mindenféleképpen vennék egyet:)azthiszem rózsaszínt:P:)
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-02-22 12:49 · (23)
Nekem mindkét szín tetszik, de nem fogom megvenni, mert megvannak a saját bevált darabjaim:-) meg inkább szájfényes vagyok.
Egyébként az ára is bent van cikkben, (ha elolvasnátok) 2800Ft kb.
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-02-22 09:19 · (22)
Soha nem használnám...izlések és pofonok..
2010-02-22 00:53 · (21)
szerintem ez nem azért készült hogy Lady Gagának érezhesse magát a sok kislány,
ha jól olvastam adomány gyűjtés szempontjából találták ki ezt az egészet
nem az volt a cím hogy: Légy te is Lady Gaga! :)

2010-02-21 22:23 · (20)
Persze, hogy használnám! Mind 2-őt! :)
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-02-21 20:08 · (19)
Nekem a vörös jobban tetszik az illik a stílusomhoz. De képzelem milyen horribilis összegért fogják adni. Tuti nem venném meg annyiért.
2010-02-21 19:56 · (18)
hmmm nekem is Gaga rúzs tetszik de szerintem ha lesz énsem fogom megvenni gondolom milyen ára lesz meghát...énnis maradok a enyémnél...attól még nem leszek gaga mert használom a ruszát...ez megint a sok tinilánynak lesz a hobórtjaaa!!!
2010-02-21 14:13 · (17)
Gaga rúzsa fiatalosabb és trendibb, természetes hogy a világos rózsaszín! A vörös csak nagyon kevés embernek áll jól! : )
2010-02-21 13:52 · (16)
Nagyon tetszenek alig várom, hogy nálunk is lehessen kapni :D
2010-02-21 13:38 · (15)
Ilyen rúzs nekem is kell!!! Lehet majd itt is kapni?:)
2010-02-21 13:04 · (14)
Nekem is kell,bár nem szoktam rúzst használni.  :)
2010-02-21 12:42 · (13)
Hú,de jó!!!!!!!!!!!!! Én Lady Gaga rúzsát választom!!!!!!!!!!
Alig várom hogy legyen nálunk is!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

2010-02-21 11:05 · (12)
Nekem is kell ilyen :D
2010-02-21 10:24 · (11)
ááchdeteccenek:)
2010-02-21 09:46 · (10)
tetszenek(Y)
2010-02-21 09:27 · (9)
Én a Lady Gaga-rúzsra voksolok, de a másiknak is jó színe van :D. Nem mintha sűrűn használnák rúzst, de ha ez kapható lesz Mo.-n, veszek egyet. :P
mailto