Hemingway utazása Louis Vuittonnal

Bár nem rémlik, hogy Hemingway az Afrikai vadásznaplóban Louis Vuitton táskákkal indult volna neki a távoli országnak, vagy hogy ilyen kifinomult stílusérzékkel lett volna megáldva, ennek ellenére a divatházat most mégis megihlette az író világa. És ki más lehetne a reklámkampány főszereplője, mint Dree Hemingway topmodell, Ernest Hemingway leszármazottja.

Először is meg kell jegyeznem, hogy Dree a maga csábító szőkeségével kevéssé hasonlít a legtöbb képen látható, ősz, télapószerű szakállas Hemingway bácsira. Karrierjük is egészen más utakat járt be, bár nem tudni, a briliáns íróból milyen kifutómodell vált volna. Ernest Hemingway amerikai, irodalmi Nobel-díjas novellista, újságíró és a huszadik század egyik legmarkánsabb személyisége volt. Sokszor saját utazásaiból, élményeiből merített ihletet. Dédunokája, Dree inkább a színészet és a modellszakma iránt vonzódik, mely mostanában hozza meg számára az igazi sikert.



A tehetséges, 22 éves lány 2009-ben debütált a kifutón Párizsban, majd még ugyanabban az évben Calvin Klein New York-i bemutatóján is fellépett. Idén már olyan nagy nevekkel dolgozott együtt, mint Karl Lagerfeld, Giles vagy Chanel. Most pedig a Louis Vuitton reklámkampány főszereplőjeként láthatjuk őt viszont.

A fotókat Hemingway afrikai beszámolói inspirálták, kalandos utazásai alatt ugyanis sokat járt Kenyában, Mombaszában és Serengetiben is, ahol a vadászatnak szentelte az életét.

Sátrak, oroszlánkölykök, naplemente, tábortűz. A fotók igazi szafari hangulatot teremtenek Afrika legszebb tájaival. A végeredmény Carter Smith keze munkáját dicséri, aki az amerikai irodalom egyik legbriliánsabb írójának stílusát szerette volna átadni képekben.

A kampány Louis Vuitton utazótáskáit népszerűsíti, melyek úgy tűnik, még egy hosszú afrikai szafarin is megfelelő választásnak bizonyulnak. Bőröndök, válltáskák és ládaszerű óriáscsomagok borítják be az egzotikus tájat. Az utazótáskák láttán egyébként előttem a klasszikus Agatha Christie regények is felelevenednek egy pillanatra.

Ha pedig valakit eddig nem győzött volna meg a fotósorozat gyönyörű tájaival, az oroszlánkirály apró trónörököse őt is leveszi a lábáról. Azért meg kell hagyni, a kölyöknek van érzéke a divathoz.

A kampány lenyűgözőre sikeredett, a táskák gyönyörűek, a képek láttán pedig az ember úgy érzi, rögtön el kell utaznia valamilyen egzotikus országba. Nektek hogy tetszett a fotósorozat?

Címkék:
Kapcsolódó cikkek:
HIRDETÉS
Vitrinblog
Vitrin Blog | ...Divat, Stílus & Szépségápolás Kicsiny Kirakata...
hirdetés