Heves jeges
70%

Karl Lagerfeld túllőtt legutóbbi párizsi divatbemutatójával a célon! Legalábbis környezetvédelmi szempontból mindenképp.

Míg a világon egyre inkább középpontba kerül a környezetvédelem, és már a kormányok is hathatós megoldásokat igyekeznek bevezetni, addig Lagerfeld, Párizsban sokak nem tetszését vonta magára a Chanel legutóbbi bemutatóján.



A ruhákkal nem is volt baj, annál inkább a díszlettel. Ugyanis Karl, aki már korábban is hozott néhány megkérdőjelezhető döntést, – emlékeztek, hogy Photoshoppal keskenyebbre retusálta a modellek derekát a saját fejüknél? - most egy 265 tonnás jégtömböt hozatott el az Északi-sarkról (Észak-Svédországból), hogy a kifutóra állítva megfelelő hangulatot teremtsen 2010-es őszi/téli ruhái számára. A gleccsert 6 napon keresztül 35 jégszobor faragó alakította, hogy az elnyerje a tervező tetszését.
A környezetromboló díszlet egyetlen oka pedig az volt, hogy Lagerfeld legújabb kollekciójának a svéd Jég Hotel volt az ihletője. Kár, hogy az életterüket vesztő jegesmedvék már nem jutottak a tervező eszébe… mikor leadta a rendelést erre a kis show elemre.




Hogy a divatrajongó közönség még inkább átélje az élményt, a párizsi Grand Palais-ban megrendezett bemutató alatt a hőmérséklet nem haladta meg a fagypontot.


Lagerfeld a bemutatót követően így reagált a riporterek kérdéseire:

„Érzett idén bármiféle felmelegedést? Talán az egész csak egy kitaláció, ki tudja?”

Nos, Karl Lagerfeld szerint nyugodtan készülhetünk a télre, mert jégtömbök ide vagy oda, lesz még zimankó. Még jó, hogy ez nem Lagerfelden múlik.

Ti mit szóltok az ilyen húzásokhoz? Tetszik vagy sem?

Címkék: ,
Kapcsolódó cikkek:
Oszd meg a cikket!
HIRDETÉS

2010-04-05 20:13 · (6)
na a nagy sztárok ezek után így papoljanak a környezetvédelemről, mert azzal, h ott ültek, támogatták ezt a nevetséges tervezőt. attól, még h meg tud tervezni 1 göncöt, ő sem tehet meg mindent. vagy tán le van szarva az egész?
2010-03-18 12:19 · (5)
 Hát ez kész van:DDD Mit csinál ez az ember ha elromlik a zár az ajtóján? Elköltözik? :DD Szerintem egyszerűbb és olcsóbb is lett volna, ha a helyszínen lefagyasztja a vizet :DD Nem egy IQ bajnok az már biztos :DDD
2010-03-17 19:26 · (4)
jól néz ki meg minden, de az ilyen ember megérdemelné hogy azt a földes területet ahol ő lakik, szállítsák el mondjuk az északi sarkra ..-.-' undorító.
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-03-17 18:08 · (3)
heh depoén!!
2010-03-17 17:22 · (2)
télleg túl tett magán ilyen jó dekorációt
2010-03-16 23:40 · (1)
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
mailto