Híres testvérpárok és tervezők II.
100%

Ma már minden valamire való hírességnek érdemes ruhatervezésbe fogni ahhoz, hogy komolyan vegyék. Könnyű ez, ha például az illető rendelkezik egy hozzáértő testvérrel is. Sienna Miller ezt a receptet követte.




Sienna és húga, Savannah Miller 2007-ben kezdett közös munkába, és nem nyúltak mellé. Igazi londoni ruhákkal akarták elápráztatni a közönséget. Aki már járt a városban, tudja, van abban valami igazság, hogy mikor az ember Londonban sétál, magával ragadja az ottani emberek öltözködési stílusa. Így a Twenty8twelve, mely egyébként Sienna születési dátumára utal, hamar ismert lett.




Olyannyira, hogy februárban bemutatták a kollekciót a Londoni Divathéten. A divat egyik bölcsőjének kifutóján viszontlátni a modelleket nem kis elismerésnek számít. A kollekció hatalmas sikert aratott. A párosnak egyelőre csak Londonban van üzlete, de reméljük, ez a helyzet minél hamarabb megváltozik. Már az amerikai Elle magazin is felfigyelt rájuk, és bevonta a lányokat egyik kampányába, melyben a globális felmelegedés ellen küzdenek. A magzin világhírű tervezők által készített kulacsokat bocsátott árverésre.




Nem volt nehéz dolga a testvérpárosnak, amikor megálmodták közös márkájukat, hisz Savannah a híres Central Saint Martins divatiskolában tanult. Dolgozott már többek között a sztártervező Alexander McQueen csapatában is. Siennát pedig a legstílusosabb és legjobban öltözött sztárok között tartják számon, így aztán kreativitásból jutott neki is bőven.


Előszeretettel hordják mindketten a magánéletben is a saját maguk tervezte ruhákat, egy-egy fontosabb eseményen is szívesen pózolnak bennük.




Kapcsolódó cikkek:

Híres testvérpárok – és tervezők »
A Marciano testvérek ruhái érzékivé teszik a nőket (Videó) »
Milyen lehet a Vogue főszerkesztőjének lányaként felnőni? »
Női Jézus, hedonizmus, provokáció- luxusmárkák polgárpukkasztó kampányai »
Spanyol divat a Szigeten »


Oszd meg a cikket!
HIRDETÉS

Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2009-09-01 10:12 · (4)
A jó izlés párosul az egyéniséggel jól csinálják:)
2009-08-25 18:14 · (3)
ezek jók


2009-08-25 17:06 · (2)
Ügyesek,szépek a ruhák:)(Y)
2009-08-25 00:41 · (1)
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
mailto