Ismerd meg azt, aki aki megalkotja Lady Gagát!

Szinte minden nap más bulvárhírrel kerül a címlapokra, öltözeteivel és kijelentéseivel megbotránkoztatja a fél világot, zenéjét milliók imádják. Ő Lady Gaga. De vajon kinek köszönheti mindezt? Zenéjét és imázsát önmagának, de a jól kialakított stylingban akad egy hozzáértő segítő keze.


A híres/hírhedt Lady Gaga kezdetben eleinte önmaga, illetve Matthew Williamson és kreatív csapata segítségével állította össze szettjeit. Saját „márkaneve” is létrejött (nem a nagyközönség számára) a Haus Of Gaga, ezen több művész is dolgozik.


Gaga és B. Akerlund együttműködése nem ment zökkenőmentesen. A sztár már több ízben megkereste a stylistot, mire az időhiányra hivatkozva (várandós volt, majd ikrei születése után több hónapra visszavonult), rendszeresen elutasította az énekesnőt. Végül Gaga a Paparazzi című klipjének elkészítéséhez felkereste B. Akerlund férjét a neves rendező Jonas Akerlund-ot, aki leginkább stílusos rövidfilmjeiről ismert.  A férj rábólintott és feleségével együtt nekiláttak a közös munkának. Később B. Akerlund úgy nyilatkozott, hogy a Paparazzi időzítése „a mennyekben lett eldöntve”.



A stylist saját bevallása szerint 17 éves kora óta foglalkozik divattanácsadással. Úgy tartja, hogy Ő nem követni szereti a divatot, hanem megteremteni azt. A Lady Gagával való együttműködésben a pillanat teremtő erejét érzi mindennél fontosabbnak, és nem azt, hogy éppen mi az aktuális trend (talán ezért van, hogy gyakran régebbi kollekciós darabok bukkannak fel a botrányhősnőn). A Paparazzi leforgatása óta B. Akerlund lett Lady Gaga első számú személyi stylistja. Eddig az énekesnő nem bízta csupán egyetlen emberre magát. Gyakran előfordul azonban, hogy egy-egy kiegészítő vagy szett erejéig önmaga is beszáll a tervek kialakításába.



B. Akerlund imád Gagával dolgozni: „Ő olyan mintha magamat látnám 10 évvel ezelőtt”.  A Paparazzi című videó kapcsán a stylist keze van a „Mickey egeres” szettben és a Chanel tolószékben egyaránt. A sárga csodát Jeremy Scott készítette kifejezetten Gaga számára (bár a bemutatóján is szerepelt egy hasonló darab), a szemüveg is Scott egy régebbi kollekciójából való, a cipő Chanel minden, egyéb kiegészítő pedig Noir. A Chanel tolószék egészen különleges hiszen Swarovski kristályokkal lett feldíszítve.

Reméljük, ez a gyümölcsöző együttműködés tartósan fenn marad a stylist és az énekesnő között, és sok címlapot, valamit fórumozók heves szópárbajait megélik az általuk megálmodott szettek.

Kapcsolódó cikkek:

És lőn csoda... Lady Gaga nőies és normális »
Lady Gaga őszinte vallomása »
5 ok, amiért érdemes Lady Gaga új klipjét megnézned »
Lady Gaga díjat kapott stílusáért »
Madonna vs. Lady Gaga »

HIRDETÉS
Vitrinblog
Vitrin Blog | ...Divat, Stílus & Szépségápolás Kicsiny Kirakata...
hirdetés