Készülj a nyárra!

Nem egyszerű a boltok kínálatából választani, hiszen annyi újdonság jelenik meg nap mint nap a piacon, hogy csak kapkodjuk a fejünket. A legújabb termékek közül válogattunk és kipróbáltuk, tényleg annyit tesznek-e, mint amit a reklámban ígértek.

A hajápoló termékek körében most szinte minden a volumenről és a hajtövek megemeléséről, a dúsításról szól. Az Elsève most a kollagént vetette be, amivel eddig főleg az arckrémekben találkozhattunk. A Elsève Volume Collagène azt ígéri, hogy sokkal dúsabb és természetes lesz tőle a hajunk. A próba alkalmával az első pozitív dolog, amivel találkoztam, az a termék illata volt. A csomagolásához híven erdei gyümölcsök illatát árasztja, ami nem túl édes és tolakodó. Kipróbálva a sampont nem éreztem semmi természetfelettit, talán csak annyit, hogy könnyen eloszlott a hajamon. Mivel a volumennövelés a cél ennél a terméknél, ezért nem részletezem a mosás unalmas részleteit. A szárítás után feltűnt, hogy a hajam nem nehezül el és nem lapul le annyira, mint az előző samponoknál. Talán ez a hatás tényleg mindent megér, negatívumot nem tudok róla mondani. Mivel lelkes állatvédő vagyok, ezért az is fontos volt, hogy tesztelik-e állatokon a termékeket. Ez a L'Oréal honlapjából nem derült ki, de az mindenképpen dicséretes, hogy csökkenteni szeretnék az állatkísérleteik számát és alternatív lépéseket tesznek meg alternatív módszerek kutatására.

 

Maradjunk még a szépségápolásnál. Eddig nem nagyon ismertem az Essence termékeit, azt hittem, hogy a make-up és a körömápolási szettjeik egyek a sok közül. Az Essence márka azonban most bizonyított, hiszen ahogy jobban átnéztem a kínálatot, rájöttem, hogy megannyi kombináció, ötlet és praktika van benne. Kedvencem a zselés szemhéjtus, amit nagyon könnyű felvinni. Nem vagyok egy sminkmester típus és mindig is idegenkedtem attól, hogy megváltsam a világot a tükör előtt, de rájöttem, ezt még én is meg tudom csinálni. Egy hozzá való ecset segítségével tökéletes vonalat tudtam húzni, ami hosszú ideig fennmaradt és percek alatt elkészültem vele. Hogy az elbűvölő szemeknél maradjunk, ajánlom még a Multi action smokey eyes spirált, aminek csak a neve bonyolult, használni nagyon egyszerű és eleinte én sem hittem el, de tényleg füstös szemeket csinál. Dúsítja a pillákat és a szemem tényleg dögösebbnek tűnik tőle.

   

 

Címkék: ,
Kapcsolódó cikkek:
HIRDETÉS
Vitrinblog
Vitrin Blog | ...Divat, Stílus & Szépségápolás Kicsiny Kirakata...
hirdetés