Kirsten Dunst Hollywood fénykorát idézi

Egy különleges életút kibontakozása Mario Testion kamerái előtt.

Kirsten Dunst is azon színésznők közé tartozik, aki lényegében a nézők szeme láttára nőtt fel a filmvásznon, miközben sikeresebbnél sikeresebb karaktereket formált meg olyan filmekben, mint a Kisasszonyok, Interjú a Vámpírral, vagy a Pókember sorozat.



A nagy szerepek között azonban nem mindig volt felhőtlen a színésznő élete. Az utóbbi években sokat lehetett hallani alkohol problémáiról, de mára úgy tűnik, hogy a huszas éveinek végén járó színésznő is kezd felnőni, miközben Hollywood egyik legnagyobb női ikonjává vált, olyan jelentős művészekkel együtt dolgozva, mint Sofia Coppola, a Mulleavy nővérek, vagy Karen Klimnik.



Ha pedig ez nem lenne elég, akkor mesélünk még. Dunst ez idő tájt nem csak a kamera előtt tűnik ki, hanem bizony már ő is bevette a direktori széket. Tavaly decemberben fejezett be egy rövid filmet, melyet a Bastard címmel a Tribeca Filmfesztiválon kíván majd bemutatni, de előtte még sikerült egy művészi rövid filmet is leforgatnia a japán művésszel Takashi Murakamival is.



A hölgy tehát láthatóan nagy célok felé tör, és ma már egyáltalán nem az a csupán bájos kislány, aki több, mint 15 évvel ezelőtt vámpírként bűvölt meg minket a filmvásznakon.



A V magazin számára készült fotósorozaton Kirsten Armani ruhákban pózol a sztárok fotósa, Mario Testino kamerája előtt, megidézve az egykori Hollywood legnagyobb színésznőjét Marlene Dietrich-t.

Nektek hogy tetszik a színésznő?

Címkék: , ,
Kapcsolódó cikkek:
HIRDETÉS
Vitrinblog
Vitrin Blog | ...Divat, Stílus & Szépségápolás Kicsiny Kirakata...
hirdetés