Lacroix összetört álmai
80%

Úgy tűnik, nem minden tündérmese tart örökké. Noha manapság nincs olyan divatban jártas lány, akinek ne csengene ismerősen Christian Lacroix neve, a haute couture designer számára a divattervező álomvilág szertefoszlott. Tavaly mutatta be utolsó kollekcióját, mára pedig már biztossá vált, hogy többé nem tér vissza a luxusruhák színpadára.

Pedig Lacroix karrierje ígéretesen indult. Egy francia városkában, Arlesben született, és egészen a Sorbonne-ig jutott. Ekkor még múzeumi kurátornak készült – a Louvre volt álmai netovábbja.

Ebben az időben ismerkedett meg Jean-Jacques Picart-ral, aki bevezette őt a haute couture világába. Dolgozott a Hermésnek is, később pedig a Jean Patou divatháznál kapott állást. Miután elkerült a Jean Patou-tól, Picart-ral karöltve tervezni kezdett. Nagy sikereket ért el, népszerű tervezőnek számított, még díjat is nyert: a CFDA "most influential designer" kategóriájában 1987-ben.

Ebben az évben nyitotta meg első haute couture divatházát, a következő évben pedig már ready to wear ruhákat is a piacra dobott. Beindult a gépezet, ’89-ben már az ő nevével fémjelzett táskákat, cipőket, sálakat, nyakkendőket és napszemüvegeket is árultak. Lacroix szép lassan a legjobbak közé küzdötte fel magát, neve egyet jelentett a minőséggel és a kreativitással.



Ikonikus darabjává vált a „le pouf” nevű szoknya, amelyet a mai napig az ő nevéhez kötnek. Együttműködött az Avonnal is, és kiadott két parfümöt (amelyekhez tusfürdő és testápoló is társul): a nőknek szánt Rouge-t, és a férfiaknak megálmodott Noirt. Ezeket később kiegészítette a Christian Lacroix Absynthe-tel és a Christian Lacroix Absynthe for Himmel.

A tündérmese 2009-ben ért véget a Lacroix divatház számára –ekkor bejelentették, hogy súlyos anyagi gondokkal küzdenek, és kénytelenek abbahagyni a haute couture ruhák tervezését. A 2009-es őszi/téli kollekciót Lacroix maga finanszírozta, a modellek pedig 50 eurós bérért dolgoztak. Ez volt az utolsó Lacroix-bemutató.

A tervező bejelentette, hogy ezentúl távol tartja magát a luxusruháktól, talán megpróbálkozik a ready to wear szálon továbbhaladni. Reméljük, sikerül a divatszakmában maradnia. Egy dolog azonban teljesen biztos: aki kicsit is jártas a divatban, soha nem fogja elfelejteni Christian Lacroix gyönyörű haute couture ruháit, cipőit és táskáit.

Címkék: ,
Kapcsolódó cikkek:
Oszd meg a cikket!
HIRDETÉS

2010-08-22 21:02 · (6)
én divattervezőnek tanulok, de remélem minden összejön, és sikeres lesz amiket tervezek (: Nem szeretnék erre a sorsra jutni :/
2010-08-18 15:00 · (5)
a ruháit nem, de a cipőit annyira imádtam :(
2010-08-16 08:32 · (4)
A cipők nagyon jók+a 4 kép közül az 1. és a 2. baromi jó!!!
2010-08-15 21:06 · (3)
egyetértek az előttem szólóval,rem azért megmarad a divat világábán a ready to wear-el is,sajnos ien az élet egyszer fent egyszer lent!!de biztos h sokak fejében megmarad ez a név az enyémben legalábbis biztos!!!!!!!!!!!
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-08-15 19:54 · (2)
Nagyon szomorú vagyok.Csodálatos ruhákat tervezett.Remélem valóban nem esik ki teljesen a pixisből, és talán sikerül némi extrém vonást átvinnie az utcai divatra tervezett ruhákba.
2010-08-15 18:00 · (1)
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
mailto