Lagerfeld álma valóra vált
100%

Bemutatták a Chanel divatház legújabb, 2010, tavasz-nyári haute couture kollekcióját. Karl Lagerfeld elmondása szerint, ez az első olyan kollekció, amiben, nyomokban sem szerepel a fekete, és egy aranyszínű gombokat sem véljük sehol fölfedezni. Amit helyette láthatunk: ezüst és sok pasztell.

Igen, Karl Lagerfeld, tényleg kihagyta a klasszikus fekete színt a kollekcióból, és ő is a legújabb trendszínekhez igazodott, illetve belecsempészte a fényes, ezüstös textileket.A nagy múlttal rendelkező francia divatház természetesen követte a klasszikus Chanel féle vonalvezetést, finom részleteiben azonban a barokk, illetve a rokokó korszakra való utalásokra bukkanunk.



A kollekció egy megvalósított álom. Méghozzá Karl-é, aki egyik reggel, az elektronikus fények színes képfoszlányaival ébredt, majd ceruzát ragadott, s nyomban papírra vetette a megálmodott inspirációkat.



Az eredmény pedig, egy romantikus kollekció, ornamentikás részletekkel gazdagítva, különleges felsőruházatok, amik gyengéden átölelik a női alakot, leheletnyi fémes, futurisztikus elemekkel, brossok és melltűk formájában.



A futurisztikus hatást még jobban fokozzák az ezüstös, ujjatlan kesztyűk. Kétség kívül, a krómos felületek a szezon fő vonalává váltak.



Vajon viszont látjuk e majd ezt a feltűnő, különleges témakombinációt a vörös szőnyegen?



Címkék: , ,
Kapcsolódó cikkek:
Oszd meg a cikket!
HIRDETÉS

2010-06-23 21:03 · (9)
Kár ,hogy a Chanel-nél idén nem dolgozik Mariacarla Boscono :(
2010-03-21 16:38 · (8)
nagyon nagyon szépek...nőies és gyönyörű ruhák. de az igazi még mindig a fekete fehér "great vision" karl lagerfeld szerintem is (Y)
2010-02-11 12:03 · (7)
nekem az RTW kollekció jobban tetszik...meg jobban szeretem azt az igazi "fekete-fehér" Chanelt :)
2010-02-09 19:42 · (6)
ezek nagyonnagyon tetszenek, eddigis imádtam a Chanelt, de most...á.:D És a modellek haja is egyedi és szuper. 
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-02-08 22:44 · (5)
húú van egy két gyönyörű darab közöttük:) de a harisnya visz mindent!!
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-02-08 19:19 · (4)
nekem a 4,5 és az utólsoó tetszik mondjuk egy alkalomra és a harisnyák is jók!!:D
2010-02-08 18:32 · (3)
a harisnya ami a legjobban tetszik :DD ..
de amúgy van pár ruha ami még szép (:
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-02-08 15:35 · (2)
Most így végigfutott az agyamon hogy hogy néznének rám hogyha megjelennék mondjuk egy olyan ruhában  mint az utolsó  xD
2010-02-07 20:47 · (1)
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
mailto