Leánykérés - less be Hilary Duff ablakán!
57%

A nagy pillanatokat meg kell örökíteni! Talán erről Hilary Duff egy kicsit máshogy vélekedik. A hírek szerint eljegyezték, és ahogy lenni szokott, megint lapult egy lesifotós valamelyik bokor mögött, hiszen ez a nagy esemény is lencsevégre került… Némi hálószobatitokkal fűszerezve…

A kanadai sportoló Mike Comrie jól a zsebébe nyúlt, hiszen egymillió dolláros, mintegy kétszáz millió forintos gyűrűt húzott Hilary ujjára. Bőkezűsége eddig is ismeretes volt, hiszen ajándékként már autóra és lakásra is került díszcsomagolás, ami végül a szépségnél landolt. Természetesen egyik sem a legolcsóbb fajtából!


Az Edmonton Oilers hokicsapat játékosa nem kispályázik. Úgy csusszant a gyűrű a lányka ujjára, mint a jégkorong a kapuba! Természetesen annak rendje és módja szerint, térdre ereszkedve történt a dolog, hogy is lehetett volna másként?


A csili-vili gyémántcsoda láttán, persze elámult a népszerű barátnő és valószínűleg a paparazzi is, aki elgémberedett lábbal és zsibbadó ujjakkal, csak ekkor tapasztalhatta, hogy mit is fényképez.

Hilary Duff igazi nő! Rögtön ki kellett szaladnia az erkélyre, hogy megcsodálja a gyűrű csillogását természetes fényben is. Nem tudjuk, hogy az arcán látható öröm az eljegyzésnek, a drága gyűrűnek, vagy mindkettőnek egyszerre tulajdonítható-e, de az biztos, hogy nagy a boldogság!


Hoppá, hoppá! Elgurult a gyűrű! Vagy valami más van készülőben? Vannak sejtéseink, de inkább a ti fantáziátokra bízzuk, hogy mi a történet vége… Úgy tűnik a drága lesifotósunk sem várta meg a happy endet…


Mi ehhez még annyit tennénk hozzá, hogy ha tudta volna mi készül, biztos szebben felöltözött volna!

Képek forrása: celebjihad.com

Címkék: , ,
Kapcsolódó cikkek:
Oszd meg a cikket!
HIRDETÉS

Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-03-04 16:41 · (12)
Háát énis örülök neki hogy boldog :) Bár kicsit túl "jól láthatóak" a képek, lehet hogy túl kételkedő vagyok de talán az is lehetséges hogy ő is tudott róla? Kitudja :) Ha meg nem, akkor meg tényleg elég undorító hogy  ilyen intim és magánügyi dolgokat is megörökít és szétszór ez a lesifotós. :s
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-03-03 20:58 · (11)
Hát igen...sajnos ilyen a sztárok élete.

2010-03-03 18:03 · (10)
naGON MEG MINDEN JÓ, DE NAGYON sztem KIAKADNI Barki Ennyire BELEMÁSZNÁNKA HA AZ Ő MAGÁNÉLETÉBE
2010-03-03 10:00 · (9)
JAJJ DE JOO!! MILYEN BOLDOG A DRÁGA !ÖRÜLÖK NEKI^^
2010-03-02 21:58 · (8)
Hát már nem azért, de ez már gusztustalan. Ilyen szinten beavatkozni az ember magánéletébe?! Már.. nem is találok szavakat.. hogy tehetik ezt? Mit szólnátok, ha fotósok hada lenne a házatok előtti bokrok mögé bújva, azt várván, hogy történjen valami. Egyszerűen hihetetlen.
2010-03-02 21:14 · (7)
juj de szupi! iggen tetszhetett neki a gyűrű, az utolsó képet elnézve =DD
2010-03-02 17:18 · (6)
Nem is utálom, nem is a kedvencem..(sok filmje nyálas kissé, de nem az én tisztem bírálni)Mindenesetre örülök hogy neki összejött az, amire rengeteg nő vár.
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-03-02 16:49 · (5)
Jajj Nagyon nagy gratula nekik :) Nagyon szeretem Hilaryt  zenéit filmjeit :) ()
2010-03-02 16:03 · (4)
az utolsó képet látva sztem már elég boldogok. főleg ahogy nézegetem a srác arcát
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-03-02 14:23 · (3)
Hilary azon sztárok egyike aki mindenben elég csinos tud lenni...szerintem (bocsánat, elfogultság, de nagyon szeretem). Sok boldogságot nekik!
2010-03-02 13:05 · (2)
szerintem teljesen mindegy még ha pizsiben is lett volna a lényeg, hogy őszinte legyen az öröme :D
2010-03-01 23:16 · (1)
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
mailto