Lily Allen a Szigeten
0%

Lily Allen, a mindössze 24 éves énekesnő idén számos rangos zenei fesztiválra kapott meghívást. Nagy örömünkre szolgál, hogy a Glastonbury, a Roskilde és a T in the Park fesztivál mellett a Szigetre is ellátogat.

Lily még csak 24 éves, de már világszerte ismerik a nevét. Eddig két albuma jelent meg (Alright, Still és It’s not me, it’s you címmel), de az éneklés mellett ruhákat tervez, műsort vezet, producerkedik, és még alapítványok munkájában is részt vesz. Számos magazin címlapján szerepel. Mindezek mellett ráadásul ő Karl Lagerfeld új múzsája, aminek köszönhetően a Chanel legújabb táskakollekciójának arca lesz.



Az énekesnő 1985-ben látta meg a napvilágot az angliai Hammersmithben, Alison Owen producer lányként. Négy éves volt, amikor édasapja otthagyta a családot. Tanulmányait a legjobb magániskolákban végezte. Több alkalommal is iskolát kellet váltania, számos esetben rossz magaviselete miatt tanácsolták el.

Kevesen tudják róla, hogy tizenhárom évesen debütált a mozivásznon, az Elizabeth című filmben, amelynek édesanyja volt a társproducere.


Nagyon fiatalon kezdte az éneklést, tehetsége hamar megmutatkozott. Az egyik tanára figyelt fel rá 11 éves korában. Kezdetben az internetre tette fel a dalait, ahonnan azokat bárki szabadon letölthette. Rajongóinak száma gyorsan növekedett, így hamarosan felfigyelt rá egy kiadó, és lemezszerődést ajánlott neki. 2006-ban robbant be a köztudatba Alright, Still címet viselő debütáló albumával, amelyről a Smile című dal egy csapásra a slágerlisták élére repítette. Lily sztár lett.


Nem csak a zenéjének köszönheti, hogy állandóan a média látóterébe kerül. Kicsapongó életvitele, számos botránya és öltözködési stílusa gyakran szolgáltat témát az újságíróknak.


A paparazzik nagy örömére szeret félmeztelenül napozni, és gyakran éri „ruházati baleset”, aminek következtében a nyilvánosság elé tárja kebleit. Az i-D magazinban nemrég „hivatalosan” is felfedte bájait.


2007-ben még a legrosszabul öltözött sztárnak járó díjat ítélték neki, 2009-ben azonban már a legjobban öltözött híresség díját zsebelhette be. Az énekesnő öltözködési stílusára mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy unalmas. Sokan divat ikonként, stíluskirálynőként tekintenek rá.

Védjegyévé vált a nőies ruhák sportcipővel való viselése.



Néha meghökkentő fellépőruháival kerül a figyelem középpontjába.


Az elegáns, konszolidált stílus is jól áll neki.


A rószaszínt olyannyira szereti, hogy egy ideig még a haját is ilyen színűre festette.


Előszerettel visel párducmintás ruhadarabokat.


A hamisítatlan Lily Allen stílus:



És ha élőben szeretnéd látni a nagyszerű énekesnő stílusát, akkor irány a Sziget!

Kapcsolódó cikkek:

Sziget 1. nap  »
10 dolog, ami nélkül ne indulj a Szigetre! »
The Prodigy a Szigeten »
Sztárok fesztivál öltözékei, avagy készüljünk a Szigetre »
Állat vagy! »


Címkék:
Oszd meg a cikket!
HIRDETÉS

2009-08-07 22:02 · (4)
A Sziget Fesztivál reklámjában a legjobb, mikor a csávó kiejti a nevét... xD
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2009-08-07 18:46 · (3)
Nekem is nagyon teccenek ezek a rucik!! Maga a csajszi is szép! Én is hordanám ezeket a ruhákat
2009-07-24 12:07 · (2)
Imádom ezt a csajszit... Nem csak a stílusa király, hanem zenei téren is megnyerő/Lily Allen 4ever!:P
2009-07-23 22:08 · (1)
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
mailto