Obaku – sportosan elegáns

A távol-keleti zen filozófia és a letisztult skandináv vonalvezetés találkozásából született meg az Obaku új karórája, a V140G. A Bázeli Óravásáron debütáló modell minden bizonnyal a világ legvékonyabb sportórája.

Ha sportórát keresünk magunknak, feltűnhet, hogy ezek javarészt egy kaptafára készülnek. Mindegyik meglehetősen nagy és vaskos, jókora gombokkal, ráadásul a gyártók igyekeznek minél több funkciót beléjük zsúfolni. Az Obaku szerencsére úgy gondolta, hogy nem kellene ennek mindig így lennie.

 

A cég, amely a zen buddhizmus egyik irányzatától kölcsönözte nevét, évek óta stabil szereplője a karórák világának. 2007 óta rendszeres kiállítói a világ legnagyobb órákkal foglalkozó eseményének, a Bázeli Óravásárnak. Az idei rendezvényen mutatták be V140G kódjelű modelljüket, ami egyszerű szépségével sokak kedvencévé válhat.

 

A V140G sikeresen kombinálja a masszív, strapabíró felépítést az egyszerű, de elegáns megjelenéssel. Rozsdamentes acélból készült, de kialakítása során nagyon ügyeltek a legapróbb részletekre is, így sportolás közben éppúgy megfelel az elvárásoknak, mint egy üzleti tárgyaláson.

 

A szemet gyönyörködtető külső egy dán nemzetiségű dizájner, Christian Mikkelsen nevéhez fűződik, aki szerint a V140G jelenleg valószínűleg a legvékonyabb sportóra a piacon. “Ez az első alkalom az óratervezőként eltöltött 12 évem során, hogy egy ilyen vékony modellt látok” - nyilatkozta Mikkelsen.

Címkék:
Kapcsolódó cikkek:
HIRDETÉS
Vitrinblog
Vitrin Blog | ...Divat, Stílus & Szépségápolás Kicsiny Kirakata...
hirdetés