Paris Hilton ismét öribarit keres
94%

Úgy tűnik a híres milliárdos örökösnő az előző szériából már megunta az öribariját, és most újat szeretne maga mellett tudni. Az amerikai zenecsatorna februártól adja a valóság show-t, ahol a Hilton lány ismét 10 héten keresztül válogathat a potenciális jelöltek közül.

Paris elmondása szerint kislány korában imádott a babákkal játszani, öltöztetni őket és leginkább uralkodni rajtuk. Most mindezt újra megteheti kilenc lányon és egy fiún. A szerencsés kiválasztottak Las Vegasban fognak élni egy luxus villában, ahol Mrs. Hilton az előző show-hoz hasonlóan feladatokkal látja el a versenyzőket.


Egész pontosan mi történt az első széria nyertesével, nem tudni. Hosszas keresés után kiderült, Brittany Flickinger nem éppen Paris barátságára, mind inkább a hírnévre vágyott. Azóta modellnek, énekesnőnek és színésznőnek nevezi magát a legtöbb közösségi portálon. Noha, nincs rossz hangja és egész szép fényképekkel büszkélkedhet, Paris-sel már rég nincsenek öribari viszonyban. Nem tudni, melyik lett előbb féltékeny a másikra?



Hogy mi várható a következő show-tól még kétséges. Szerintünk ugyan olyan megrendezett és a legkevésbé sem barátságkereső műsorra számíthatunk, mint az első volt. Viszont, unaloműzésre a legkiválóbb.



Te lennél Paris Hilton öribarija?

Kapcsolódó cikkek:

Illatozz és divatozz Paris Hiltonnal! »
Sztárok tervezője: Jenny Packham »
Paris Hilton legújabb kedvence »
Új őrület - UGG hótaposók a sztárok gardróbjaiban is! »

 

Címkék: , ,
Oszd meg a cikket!
HIRDETÉS

Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-05-03 17:07 · (25)
Biztos nem lennék Hilton barátnője. Ha valaki hírnévre vágyik, az inkább a saját sikerei álltal ( bár valaki bukásai miatt) legyen híres. Bár a hírnév csak hamis barátokat, sok pénzt és botrányokat vonz maga után. Ezek nem nagyon kikerülhetőek .. szerintem :(
2010-03-14 18:15 · (24)
pariske ha tudnátok pornó filmekről lett hírhettt
2010-03-14 18:13 · (23)
ez a parisss jó mógyába nem tud  mit csináni nem tugya hova tenni a pénzét akk nem hogy szegényekre költené mint hogy ijen baromságokra e  meg a barácságot nem lehet megveni parisba csak a szereplési vágy van 
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-03-12 22:01 · (22)
Sztem. nem a baràtsàg a fontos ezeknek a jelölteknek,, hanem az, hogy hiresek legyenek, meg a $$$$$$ ennyi...
2010-02-20 14:18 · (21)
ijen kurva bolond egy nőt még nem láttam meg veszi még a barátnőit is jó hogy mindenki barátya akar lenni ő fizeti a luxus partykat meg ruhákat
2010-02-14 14:53 · (20)
Pff.... Mi amikor elmentünk nyaralni amerikába megnéztem angolul a műsort, vmi borzasztó!!! Láttam Perist a repülőtéren a barátjával, és smink nélkül eladhatatlan az a nő...az egész egy mű lotyo, mű mint az arca.
2010-01-31 14:26 · (19)
Imádlak Paris Hilton !!!!!!!!!!!!!
2010-01-29 16:31 · (18)
Hát má nem tudja hogy mit kezdjen magával
2010-01-26 17:40 · (17)
Nem tud már mit kezdeni magával...
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-01-18 09:19 · (16)
nem barátot keres hanem pénzt hogy nézik..
2010-01-17 23:53 · (15)
Szerintem is gáz...hogy egy musorban kell megtalálni a igaz barátot ott ugysem fogja megtalálni de mért csodálkozunk ezen ha benkő meg feleséget keres egy műsorban...szánalom
2010-01-17 18:26 · (14)
Szerintem is elég gáz..ahogy nyalják a szaros picsáját...mintha ő gyémántot szarna..vagy hasonlóó..komolyan:DDD förtelmesen szánalmas:DD
2010-01-17 11:16 · (13)
Ez is csak egy új reklámfogás! Undorító ahogy azok a nők csicskáznak...
2010-01-16 23:58 · (12)
MODERÁLVA
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-01-16 20:43 · (11)
Én lennék! Nagyon cejetem Parist!
2010-01-16 16:10 · (10)
én 1 részt nehezen végignéztem, és komolyan megalázo amit velük müvelt. csicskáztat mindenkit és oanra akarja formálni az egész társaságot paris mint mien ö. sztem 1 is sok belöle nemhogy még ennyi... :D:D:D:D aki meg ide jelentkezet 1 luzer..-.-börtönbe csukatnám aki ezt engedélyezte h tv müsörra tegyék:D:D:D
2010-01-16 15:34 · (9)
Egyet Értek a három Ellőttem lévővel


Szerkesztve: 2010-01-16 15:34
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-01-16 12:24 · (8)
egyet értek  veled az ember nem egy műsorban találja meg a legjobb barátját!Örül és taszítóan undorító dolog ez!
Amúgy is ezek a lányok nem öribarik hanem inkább csicska barik!
folyton csak mondogatja nekik hogy mit csináljanak! Visszataszító

2010-01-16 12:19 · (7)
paris Hilton......fujj...egy hányadék az  anő..... nincs jobb dolga....wa
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-01-16 10:34 · (6)
Nyáron mikor külföldön voltunk nyaralni, néztem a műsort...
egyántalán nem a barátságról szól...:)
2010-01-15 22:11 · (5)
Aki ide jelentkezik csak a hírnévre hajt! "Öribarit" nem egy műsorban talál az ember,hanem az életben!!!!
Inkább csókolnék egy békát,minthogy Paris öribarija legyek! Nem bírom a csajt!!
2010-01-15 12:17 · (4)
szerintem nem csak az előzőnyertes , hanem az összes aki erre jelentkezik csak híres akar lenni -.-....gusztustalan ez a műsor xD..én semmi pénzért nem lennék paris 'bff '-je...tök megalázó ahogy ugráltatja őket...ez nem barátság -.- xd és csak egy fél részt láttam X'D

Szerkesztve: 2010-01-15 12:18
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-01-15 09:58 · (3)
egyetértek..
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-01-15 09:38 · (2)
ne nenenenenenene csak ezt a juujj nee csak ezt nee....eennnééll durvább agysejt pusztítót én még nem láttam...ez a műsor
bleeeee
2010-01-15 00:03 · (1)
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
mailto