Promódi
95%

Egy eredeti, hamisítatlan francia márka, egy 35 éves életút, és megannyi különleges, elegáns és nőies ruha-, illetve ékszerkollekció. A Promod márka már évek óta jelen van Magyarország városaiban és üzletházaiban, egyedi, limitált szériájú darabjait mindannyian jól ismerjük. Ezúttal a kulisszák mögé is bepillanthatunk.

Ahogy minden nagy márka, úgy a Promod is volt valamikor ,,gyerek”. A céget 1975-ben alapították családi vállalkozásként, ma már azonban egy család kevés lenne a hatalmas cég irányításához. A jelenlegi alkalmazottjai közt egyértelműen nőuralom van, hiszen a Promod is, mint sok más brand, 90%-ban nőket alkalmaz, akik megértik nőtársaik divat iránti szenvedélyét.

   

Koncepciója középpontjában is a nők állnak. A Promodnál tudják, nem csak az számít, hogy megdicsérjenek egy adott ruhában, de az is, hogy jól érezd magad benne. Ez és a minőségi alapanyagok adják a márka ready-to-wear ruhadarabjai sikerének kulcsát, melyhez egészen a mai napig ragaszkodnak.

   

A Promod nagy előnye, hogy mivel kis szériás kollekciói vannak, kevés az esély arra, hogy egy összejövetelen vagy egyáltalán az utcán szembe találkozzunk öltözetünkkel. A márka talán legnagyobb kedvelői azok a művészi hajlammal rendelkező, kicsit elvontabb fiatalok, akik a boltokba betérve a legújabb trendek helyett inkább saját magukat szeretnék megtalálni.

     

48 ország 825 üzlete. Az adatok magukért beszélnek és a terjeszkedésnek még nincs vége. A Promod egyre-másra nyitja meg boltjai kapuit, amelyek kínálata 1999 óta már az internetről is megrendelhető. A kissé a Burda magazin egykori számaihoz hasonló, nem túl eredeti dizájnú honlapot azért szerencsére feledtetik velünk a kirakatok üvegfalai mögött elénk táruló, tömött standardekkel teli, letisztult és kifinomult üzletek.

Bár a Promod sok más márkával ellentétben egyelőre még nem vetette be a ,,híresség ütőkártyáját”, és nem terveztetett sem egy nagynevű kreátorral, sem egy hollywoodi sztárral, jelenleg úgy tűnik, erre nincs is szüksége. Megvannak a saját, jól bevált divattervezői, akik hihetetlen mennyiségű, évente közel 3000 ruhafélét kreálnak.

   

Mint minden éremnek, a Promod érmének is két oldala van. Mert igaz, hogy a márka valószínűleg soha nem fog megrendítően újat vagy meglepően forradalmit alkotni, kollekciói minőségében, stílusosságában és nem utolsó sorban aktuális divathoz való alkalmazkodásában mindig megbízhatunk.

Forrás: www.promod.com

Címkék: , ,
Kapcsolódó cikkek:
Oszd meg a cikket!
HIRDETÉS

2010-10-17 15:17 · (2)
nagyon szeretem. 
2010-10-13 00:46 · (1)
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
mailto