Rojt? Rajt!
94%

Mi a közös a cowboyok, az indiánok és az idei nyár egyik legtrendibb viseletében? Mielőtt azt hinnétek, hogy ez valami rossz vicc, elmondom Nektek, hogy nem más, mint a rojtok, melyek a divatbemutatók kifutóiról most belibegnek a mi életünkbe is.



Akárcsak a hamburgert, a farmert és Elvist, a rojtokat is Amerikának köszönhetjük, hiszen a cowboy kalapok és a western csizmák mellett a rojt díszítés is a Vadnyugat világából vált ismertté. Eredetének valódi hátterében azonban azok a fajta növények állnak, melynek rostjai (a szó egyébként innen származik) különálló szálakat alkotnak a levelek szélein. Ma már viszont inkább a western, a country vagy a hippi stílus jut róla először eszünkbe, mint a rostok.



Megjelenésének előfutára talán a körülbelül 2 évvel ezelőtt divatba jött, rojtos szélű, és szintén a Vadnyugatra emlékeztető, úgynevezett ,,bandita sál” volt, amely azóta is megunhatatlanul része átmeneti évszakos ruhatárunknak. Az olyan divattervezőknek köszönhetően, mint Marc Jacobs vagy Emilio Pucci azonban a rojtok szépen lassan egyre nagyobb teret hódítottak meg a divat világában.

Míg kezdetben fonalakból készítettek voltak legelterjedtebb formái, addig a mai rojtok alapanyaga elsősorban a vékony, hasított bőr, és főként a textilek peremét szegélyezi. Talán legjobb tulajdonsága, amiért igazán szeretjük, hogy járásunk ritmusára, stílusosan és kellemesen hullámzanak minket körül apró szálai. Könnyed légiességével pedig mi is könnyen légiesnek érezhetjük magunkat.



A trend népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy darabjait sztárjaink is szívesen viselik ruhákon, táskákon és cipőkőn egyaránt. Mint minden divatjelenségnek, a rojtoknak is vannak olykor szélsőséges, extrém változatai, mint az ékszereket díszítő rojtok vagy mint Beyonce rojtos szemüvege, melyet ,,Diva” című videoklipjének forgatásán viselt és rojtos sarkú cipője, melyet egy rendezvény alkalmából vett magára. De nem csak Beyonce kedvencei a rojtok. Ott van például Rihanna, aki az egyik díjátadón jelent meg rojtos csizmában, bebizonyítva, hogy egy megfelelő koktélruhával kombinálva akár ez is lehet elegáns viselet.

Ha rojtos ruhádat fodrokkal párosítod, garantált lesz a nyár legtrendibb megjelenése, hiszen a fodrok a szezon másik kedvelt és játékos textil felülete. Abban az esetben pedig, ha nem szeretnéd keverni a szezont a fazonnal, a rojtjaidat társítsd szintén western stílusú koptatott-szaggatott farmerrel és kockás flanelinggel, így egy csapásra az amerikai prérin érezheted magad!

Címkék: ,
Kapcsolódó cikkek:
Oszd meg a cikket!
HIRDETÉS

2010-07-22 15:02 · (5)
a sál/kendő vagy mi:D meg a 2. nyaklánc tetszik!   c(:
2010-07-22 00:01 · (4)
Nagyooon jóóóóóóók :) de az a szemcsi nekem picit durva :D
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-07-20 21:15 · (3)
A bőrdzseki nagyon f*sza!
2010-07-20 14:51 · (2)
nagyon tetsenek
2010-07-19 23:39 · (1)
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
mailto