Saint-Tropez à la Chanel
91%

Már megszokhattuk, hogy a stílusáról könnyen felismerhető örökifjú Karl Lagerfeld szinte mindenhez ért, mondhatnánk úgy, hogy a divat és a művészetek területén korunk da Vincije.


Na, de lássuk csak, miről is van szó. Először is, mint a legtöbb divatház, úgy a Chanel is bemutatta 2011-es Cruise kollekcióját, amit mint minden évben, egy bizonyos helyszínhez köt a tervező. Az előző szezonokban Hollywoodban, majd Velencében, most pedig Saint-Tropez-ban találta meg az ihletet.



A leginkább luxusnyaralók paradicsomaként emlegetett hely nemcsak a divat területén érintette meg, de egy 17 perces kisfilmet is összeállított, amelyben jó pár híres modell kapott szerepet, így őket bújtatta bele a 70-es évek hírességeinek bőrébe, emellett az ehhez kapcsolódó kollekció kampányfotóit is ő maga fényképezte. A videók itt láthatók:


A két részletben megtekinthető alkotással nyitotta meg Lagerfeld a bemutatóját, amin külön kifutó nélkül a modellek az utcán egymás után lejtettek végig a szebbnél-szebb, nem is olyan régi időket idéző darabokban.



A kollekcióban megjelentek a nyár hangulatát árasztó, lenge anyagból készült, nyomott mintás ruhák, de emellett szinte ellentétet képezve felvonultak a Chanelre jellemző merevebb anyagú, visszafogott öltözékek is.


Színekben és mintákban is nagy változatosságra törekedett, nehéz lenne eldönteni, melyik szín volt a kollekció meghatározója. Tovább bontotta a ruhák egységét az is, hogy a felöltözött modellek között párszor fürdőruhákat bemutató manökenek is megjelentek, ráadásul a legtöbben cipő nélkül vonultak fel, ezzel is nagy meglepetést okozva a jelenlévőknek.

Címkék: ,
Kapcsolódó cikkek:
Oszd meg a cikket!
HIRDETÉS

2010-06-23 20:56 · (11)
Nekem az egész nagyon tetszett !Nagy híve vagyok Lagerfeldnek.
2010-06-16 23:51 · (10)
Nagyon jo märka!:)
2010-06-14 18:21 · (9)

2010-06-14 08:36 · (8)
Imádom nagyon teccik(L)
2010-06-12 14:41 · (7)
yók!!én is azt néztem h az ő e !!!!
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-06-12 13:47 · (6)
A harmadik képen a fekete csipkeruha!Ááááááááááá az nagyon tuti!
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-06-12 12:45 · (5)
de igen:)
2010-06-12 12:25 · (4)
A 4. képen nem Mihalik Enikő van?
2010-06-12 12:10 · (3)
szépek


Szerkesztve: 2010-06-12 12:11
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-06-12 11:21 · (2)
nagyon jó!!főleg az első kép!!
2010-06-11 23:08 · (1)
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
mailto