Színek parádéja laza férfiak számára
74%

Matthew Williamson maga a meglepetés. Tavaly a H&M-el karöltve tervezett férfiak számára, idén pedig saját márkájához csalogatja az erősebb nemet. Februárban, a London Fashion Week-en kerül bemutatásra a 2010-es tavaszi/nyári kollekció. A lepel lehullása előtt itt egy kis ízelítő belőle.

A képeket elnézve, kétségtelen, hogy az angol tervező újra nagyot alakított. A világtörténelem egyik legsikeresebb dizájnere, hiszen tíz éves karrierje során olyan sztárok mondhatók állandó vásárlóinak, mint Madonna, Sienna Miller vagy Katy Perry. Mindezek mellett ráadásul London egyik kedvenc személyisége.



Legújabb, még be sem mutatott kollekciójával azokat a fiatal férfiakat célozta meg, akik hozzá hasonlóan jóval karcsúbbak az átlagosnál, de annál kiéhezettebbek a luxus és egyedi tervezésű divatra. Úgy véli, ezek a darabok akár a saját ruhás szekrényében is megállnák a helyüket.



A kasmír és selyemsálak remek kiegészítőjük a felsőknek. A pólókon alap motívumul egy érdekes indiai mintát használt, amit gyöngyökkel díszített. Állítása szerint, ezzel érdekesebbé tehet egy amúgy unalmas felületet.



Habár sokan vonakodva állnak hozzá a rózsaszín darabokhoz, érdemes megjegyezni, hogy ezek a felsők többek, mint hordhatóak és csodálatosak. Ne féljünk használni az erősebb színeket!

Ha elnyerte a tetszésedet, akár Te is könnyedén beszerezheted a kedvenc darabjaidat Matthew Williamson londoni butikjában, vagy a honlapján is megrendelheted februártól.

Címkék: , ,
Kapcsolódó cikkek:
Oszd meg a cikket!
HIRDETÉS

2010-01-30 15:52 · (12)
A ruhát kell nézni,nem a pasit :P Persze én is rápillantottam. XD
Van pár ami elmegy,de az a kék..szerintem már túlzás:D viszont az a kékes sál tetszik,még én is felvenném xD
2010-01-17 11:18 · (11)
MODERÁLVA
2010-01-16 20:50 · (10)
anyám :| fél óráig tátottam a számat a srácot látván :$ :DDD
2010-01-16 13:09 · (9)
Nagyon jók ezek a ruhák:)
2010-01-15 09:17 · (8)
A szerkók nem rosszak de a pasi mint egy homo.......
2010-01-14 18:49 · (7)
A rucik a csávón egsz jók, de a csávó fujj nekem nagyon nem tetszik...:S Simán elmennék mellette az utcán
2010-01-13 19:59 · (6)
ez csak egy pasi xd
2010-01-12 21:00 · (5)
Nagyon jók és a pasik is ^^
2010-01-12 20:48 · (4)
a pinken kvül bármelyiket el tudnám képzelni egy ilyen testalkatú pasin, mert jól áll neki és helyes :P
2010-01-12 19:53 · (3)
ááá, decukíí, jóláll neki
2010-01-12 19:24 · (2)
szerintem a fiatalabbak sem nagyon mernek ilyen tiszta divatot felvállalni mert melegnek hat a mai magyar vélemény szerint... de mondjuk meg kell lennie annak a sármnak is hozzá ami ebben a srácban van:D*.*
2010-01-12 16:58 · (1)
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
mailto