TOP 5 lapos talpú
85%

Annyit beszéltünk már a magas sarkakról és platform talpakról, hogy eljött az ideje a lapos cipőket is megemlíteni. A magas sarkakat a tervezők felmagasztalták már olyan mértékben, hogy a nőiesség és erotikus kisugárzás zászlóvivőinek tartjuk őket. De mi a helyzet a lapossal? Lapos cipőből már nem is kapni divatosat és nőciset?

Mi találtunk kifejezetten tetszetős darabokat a legnagyobb divatházak kínálatában éppúgy, mint az ismeretlenebb márkák esetében. Készítettünk is egy kis listát a legjobban sikerült sarokmentes cipellőkről.


1.Ez a Misbehaved Jeweld Flat Sandal szerintünk a legcsinosabb mind között és a legjobban kihasználható is. Hétköznapi viselethez éppúgy kiváló, mint esti partiba vagy vacsorához. Az ára is kecsegtető, mivel mindössze 20,80 dollár, azaz kb. 5000 forint.

2.A második helyen egy csodás Givechy tanyázik, igaz a tavalyi kollekcióból, de interneten máig megrendelhető. Ez a fukszia csoda már lényegesen borsosabb áron fut, még így is 294 dollár, azaz kb. 70 ezer forint.



3. A következő egy Gucci darab, amelynek különlegességét anyaga adja, ugyanis gumiból van. 91 angol fontot kóstál a hajlítható talpú szandál, amely kb. 30 ezer magyar forintnak felel meg.


4. A Killah egy indiános darabja került listánk negyedik helyére, melynek ára 76 amerikai dollár, azaz kb. 18 ezer forint.

5.Végül, de nem utolsó sorban itt van egy Giuseppe Zanotti darab, a legdrágább mind között, mert megközelítőleg 200 ezer forintba kerül. Olasz cipők mindenek felett!



Címkék: ,
Kapcsolódó cikkek:
Oszd meg a cikket!
HIRDETÉS

2010-06-27 19:53 · (19)
Nekem az a Pocahontas topánka,meg az utánalévő nem igazán jönnek be :S
2010-06-18 11:57 · (18)
tecceek naon, az első tök cool, de gucci naon aranyos....am sztem furcsa, hogy a 200ezres-szerintem- rosszabb mint az 5000 forintos...de télleg sokkal márkásabb
2010-06-15 21:49 · (17)
Nekem az első és a harmadik jön be, a többi nagyon merész és csicsás :D De én inkább az árukat fogadnám el... xD
2010-06-13 13:58 · (16)
givechy*
sorry.:D:D
de a fekete is tetszetős.
2010-06-13 13:56 · (15)
szerintem egyszerűn gyönyörűű darabok az összes.de a givenchy a best.:):)
sztem ha egy lánynak szép lábai vannak naon jol nézhet ez ki de nem mindig mindegy hogy mivel veszed fel természetesen.:D
2010-06-12 18:38 · (14)
Hát..........
Az 1.a fekete néz ki jól!!!!!!!!!!!!!!!
2010-06-11 20:50 · (13)
a Gucci,a Gucci,a Gucci
2010-06-11 18:15 · (12)
Hátt vannak fasijnak :P
Mondjuk 1. 3.4. Ezek tetszenek
2010-06-11 17:31 · (11)
már nem azért... de ez hol 5? xDD
amúgy az 1. fekete az tetszetős
2010-06-11 16:05 · (10)
a Harmadiknak és az elsőn a feketének van íve. De amúgy csak én látom úgy hogy ezek a cipők férfiasabbá teszik a lábat? Nekem inkább topánka :S

2010-06-11 15:29 · (9)
én vagyok az egyetlen nő, akinek fáj a lába a sarka-nincs-és-talpa-is-alig cipőktől? legalább egy pindurka íve legyen már egy cipőnek! észveszejtő, hogy saruszezon van, én meg nem találok egy számomra kényelmes darabot! :O
amúgy szép darabok, tényleg ^^
2010-06-11 10:41 · (8)
nekem mind tetszik kivével a gucci, az annyira nem jön be mert gumi, és én nem igazán szeretem ezt az anyagot
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-06-11 10:24 · (7)
Hát ezek közül talán az első tetszik.Igazából nem nagyon csípem a sarukat, mert nagy általánosságban akin látom azon nem áll jól.De tegnap vettem egyet mert hát suliba járni meg bulizni mégiscsak kényelmesebb, mint egy magassarkú és egész kibékültem vele, sőt most már némi szépséget is felfedeztem benne.Rá kellet hogy jöjjek nem a saruval van itt a gond, hanem azzal, hogy ki milyet és mihez használja.Lényeg a megfelelő választás
2010-06-10 21:15 · (6)
nekem a Gucci-s is tetszik

2010-06-10 20:43 · (5)
Az indiános tényleg naon jól néz ki...mondjuk nekem hasonló van mint az első szines kövekkel van ki rakva és barna
2010-06-10 20:35 · (4)
az indiános télleg jó  de a többi is jó
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-06-10 17:46 · (3)
az első képen az indiános és az utolsó!!
2010-06-10 17:27 · (2)
az indiános nagyon teccik!!!
2010-06-10 15:56 · (1)
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
mailto