Teveláz a divatban
75%

A nyár a végéhez közelít, sokunknak pedig már az őszi trendeken jár az esze, így első helyre kerül majd a kabát beszerzési akció. A divatházak és a tervezők gondolatai is őszi/téli köntösbe burkolóztak, és mindenki azon van, hogy ebben az évszakban is valami eredetivel rukkoljon elő. Így történhetett, hogy az olyan nagy nevek is, mint Gucci, Hermés vagy Michael Kors belevetették magukat a „teve hadműveletbe”, vagyis a teveszőrkabát tervezésbe, mely az idei téli divat fronton igencsak népszerűnek ígérkezik.

A legnagyobbak szerint a teveszőrkabát igazi mozisztár külsőt kölcsönöz, és az, hogy újra a kifutókon láthatjuk, annak  a jele, hogy a divat visszatér az alapokhoz. Először az 1908. évi londoni olimpiára magyar mágnások vezették be és mágnáskabátnak is nevezték, de csak az 1920-as években lett sikeres. Ennek a ruhadarabnak nyersanyaga eredetileg jelentős mennyiségű teveszőrt tartalmazott, ma már gyakoribb a hozzá hasonló drapp színű anyag. Fogása finom, könnyű, stílusa sportosan elegáns és főként a női divatban játszik nagy szerepet.



Mindegy, hogy igazi szőr vagy sem, mindenképpen igazi klasszikusnak számít, így idén a legnagyobb tervezők is bemutatták saját teve kreációikat, melyek nálam nem mind arattak osztatlan sikert. Néhányan izgalmasan kiaknázták a stílus adta lehetőségeket, mások alkotásai láttán pedig sokszor elfog az ásítás.



A Mulberry divatház egy fiatalosabb, rövidebb fazonnal rukkolt elő a kifutókon, mely számomra sokkal meggyőzőbb, mint a Chloe-féle kabát kreáció, mely leginkább Columbót juttatja eszembe, ami valljuk be, nem igazán számít bóknak figyelembe véve a nyomozó zéró divatérzékét.



Michael Kors egy kis csavart is belevitt a kabátok fazonjába a klasszikus könyök kivágással, míg Gucci a rövidebb, de annál kifinomultabb eleganciára esküszik, mint mindig.



De nem csak a kifutókon tombol a teveláz, a sztárok is előszeretettel kapnak magukra egy- vagy kétpúpú kreációkat. Blake Lively, Kate Hudson, Alexa Chung és Angelina Jolie is a sivatagi négylábú elkötelezett híveinek számítanak.



Így tehát a hidegebb őszi búskomorsággal érkezik azért némi örömhír is a divat szerelmeseinek trendi és elegáns ruhadarabok formájában. Hiszen ha van  valami, ami feldobja a téli levertséget, az nem más, mint a szebbnél szebb kabátkülönlegességek.

Címkék: ,
Kapcsolódó cikkek:
Oszd meg a cikket!
HIRDETÉS

Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-09-05 09:13 · (2)
nekem tetszik főleg az utolsó elötti képen!
2010-09-05 00:46 · (1)
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
mailto