Mivel a világon mindennek és mindenkinek vannak titkai, így a divatipar is büszkélkedik néhány olyan dologgal, amit csak kevesen tudnak. Most eljött az ideje annak, hogy lerántsuk a leplet pár igazán meglepő titokról. Nos, nézzük, mik is ezek pontosan!
Az összeállításunk első részéből olyan érdekes dolgokat árulunk el nektek, amiket biztosan nem tudtatok eddig a divat világáról.
1. Képzeljétek el, hogy egészen a XIX. század közepéig nem használtak az akkori tervezők modelleket a ruháik bemutatására és reklámozására, hanem játékbabákat öltöztettek fel aktuális kreációikkal. Ez abból a szempontból lenne ma is jó befektetés, hogy nem kellene annyi pénzt költenie egy-egy tehetségesebb, de még ismeretlen kreátornak a kifutóra, hanem kevés anyagból megcsinálhatná kicsinyített változatban a kollekcióját.
2. Ma már egy-egy kézzel készített ruha hatalmas összegekbe kerül, arról nem is beszélve, ha nem készül belőle másik hasonló darab. Ugyanakkor az előző századokban a ruháknak még nem volt ekkora jelentősége, nem volt fontos a divat. A legtöbb nő rendelkezett annyi kézügyességgel, amivel el tudta készíteni saját és családja kényelmes ruhadarabjait.
3. A mai modern nők már el sem tudnák képzelni az életüket ékszerek nélkül. Gondoltátok volna, hogy ezzel szemben kezdetben a férfiak viseltek ilyen kiegészítőket? Igen, ez meglepő, de igaz. Ők ezzel fejezték ki akkoriban a társadalmi hovatartozásukat és helyzetüket.
4. Manapság már divatosnak számít kismamának lenni, gondoljunk csak arra, mennyi hollywoodi szépség mutogatja büszkén a pocakját egy-egy jelesebb eseményen. Ez azonban nem annyira új keletű dolog. Már a XV. században sikkesnek számított a terhesség. Olyannyira, hogy a lányok, akik nem vártak kisbabát, még ők is gyakran varrtak maguknak különböző anyagokból kispárnát, amit aztán a szoknyájuk alá rejtettek. Mivel az akkori aljak nagyon hosszúak voltak, így senkinek sem tűnt fel a turpisság.
5. Habár ma már a természetes, bozontos szemöldök a divatos, pár éve elterjedt a rajzolt változata. De ez sem újdonság. Mona Lisa idejében kifejezetten az számított stílusosnak, ha a nők leborotválták a szemöldöküket. Nézzétek csak meg a világhírű képet kicsit közelebbről, és látni fogjátok, hogy Da Vinci sem festett oda semmit! Ugye, hogy ezt eddig Ti sem vettétek észre?
Összeállításunk első részéből tehát kiderült, hogy a divat nem eredeti, mindig a már meglévőt alakítja kicsit át, újítja meg. Figyeljétek a rovatunkat, hiszen nemsokára ismét jelentkezünk, néhány igencsak meglepő titokkal, amit még ti sem tudtok a divat világáról!
Mit gondoltok a most kiderült titkokról? Ti is hallottatok hasonló dolgokat?
Képek forrása: www.flickr.com