Tűvel festett művészet
95%

Időről időre felvetődik a kérdés, hogy most trendi-e magunkra különböző mintákat varratni vagy sem. Minden érának megvolt/megvan a maga divatja a tetoválások terén is. De nézzük, hogy a 2010-es nyár miket tartogat számunkra!

Egy időben, hála David Beckhamnek és Russel Crowe-nak, az úgynevezett latin tipográfia volt a módi. Kicsit korábban pedig Angelina Jolie nyomán többen kedvesük és gyermekeik nevét varratták magukra. Aztán egy-egy szakítás után mehettek is lézerrel eltüntetni a nyomokat. Így a fájdalom nemcsak bentről emésztette őket, hanem kívülről is.  



Manapság pedig sokan próbálják kibogozni a Lady Gaga karján található, kalligrafikus írást, ami nem más, mint egy elgondolkodtató Rilke idézet.



Úgy tűnik, hogy az idei nyár az erotikus helyekről előkígyózó tetoválások jegyében fog telni. Legalábbis, ha hinni lehet azoknak a fotóknak, amelyek nemrégiben láttak napvilágot több világsztárról is. Elég csak megnéznünk Pink vagy Peaches Geldof képeit.


A színes minták, úgy tűnik, kiszorultak a palettáról, helyettük inkább a növényindákat, mitikus állatokat és alakokat, valamint a különböző idézeteket és gondolkodók sorait részesítik előnyben azok a bátrak, akik hajlandóak egy életen át az adott mintával a testükön élni.


Nagyszeben városa az idén már második alkalommal adott otthont a Transilvania Tattoo Expónak, ahol az erdélyi alkotók mellett számos magyar és környékbeli tetoválóművész is megmutathatta, mire képes. Az érdeklődők továbbá betekintést nyerhettek itt az idei év trendjeibe is.


Az expón kiderült, sok újdonság nincs a nap alatt. A zömmel Ed Hardy nevéhez köthető, japán stílusú minták és a koponyák továbbra is hódítanak. Még ha nem is olyan színes formában, mint ahogy azt a tetoválósból divattervezővé avanzsált művész megálmodta.


Ha pedig valami egzotikus mintával szemezünk, mielőtt ráböknénk, hogy azt szeretnénk a következő évtizedekben a tükörben nézegetni, járjunk utána, mit is jelent. Egy sor kellemetlen szituációtól óvhatjuk meg magunkat. Így valóban önkifejezésről lesz szó, nem pedig paródiáról.

Címkék: ,
Kapcsolódó cikkek:
Oszd meg a cikket!
HIRDETÉS

2010-06-27 18:32 · (12)
Én nem szeretnék tetoválást,max. egy picikét :) de nézegetni viszont szeretem a tetkókat XD
2010-06-19 20:27 · (11)
Jah és iszonyúan szeretnék a hátamra angyalszárnyakat...de sosem lesz
2010-06-19 20:14 · (10)
Hmm nekem is van kettő,az elsőt sajna megbántam,legalábbis nem a vállamra kellett volna varratniLázadó tinikoromban készült,anyu meg tudott volna ölni egy kanál vízbenA másodikat én magam rajzoltam meg,én találtam ki a mintát,meg a barátomét is ,így elmondhatom hogy,valóban ez a saját önkifejezésem és nem divatkövetés,meg "menőzés" 
2010-06-18 19:52 · (9)
Nagyon szépek, nekem is az 5. tetszik a legjobban! Hát az én szüleim nem nagyon örülnének egy tetkónak, ezért nem fogok csináltatni! Minden tetkósnak elismerésem! :))
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-06-17 23:20 · (8)
Eggyet értek az előttem szólóval. Tetoválást ne divatból csináljunk már. (: Az 5. tényleg nagyon szép. ♥ Lady Gagáé sem rossz. A többi nem tettszik.
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-06-17 20:54 · (7)
A mitikus lények is divatosak?Hát akkor én most marha menő vagyok a sárkánnyal a lapockámon.Nem mintha divatból csináltattam volna!Szerintem aki tetkót csináltat az ne a divat miatt tegye,és pláne ne az aktuális divatos mintákat, mert akkor valóban megbánhatja.A képeken látható tetkók valóban gyönyörűek, szerintem a tetkó lényege, hogy egyedi legyen.Szeretnék még a közeljövőben is varratni magamra, a mostanival is tökéletesen elégedett vagyok és imádom!
2010-06-17 19:06 · (6)
Nekem az 5. tetszik de nagyon!!!!
2010-06-17 18:21 · (5)
Nekem is van egy egész hátas tatoom,de még nem vagyok elégedett!Ezek is gyönyörű munkák!Szerintem mindig lesznek divat tatook,és művésziek.
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-06-16 23:17 · (4)
gyönyörűek! egyszerűen rajongok a tetkókért, csak idő kérdése hogy nekem is legyen. az utolsó előtti és az utolsó különösen tetszik bár ezekhez már kell egy kis kurázsi :)
Megszűnt felhasználó · Válasz erre
2010-06-16 20:41 · (3)
nekem nem jönnek be a tetkók de LADY GAGÁÉ jó!!
2010-06-16 16:32 · (2)
hát bár mennyire is szép, én maradok max. csak a hennánál.:)
2010-06-16 15:00 · (1)
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
mailto