Újabb divatmerénylet Gaga módra

Rég hallatott magáról az énekesnő, de legalábbis mostanában egyetlen ruháján sem hördültünk fel úgy istenigazából. Már-már kezdtük azt hinni, kifogyott a polgárpukkasztó (vagy csak szimplán beteg) ötletekből, ám a minap ismét megmutatta magát, és hogy van még benne lőszer bőven. Nem is kellett sokat várni, azonnal a címlapokra került.

A sztárt nemrég kapták lencsevégre, Milánóban, ahol egy a sajtó felé is kommunikált, vagyis hivatalos pszeudoeseménynek számító bevásárlótúrát tartott éppen, a képen látható, hétköznapinak jóakarattal sem nevezhető kreációban.

   

A cipő a szokásos: a sarok nélküli csodán, amihez látszólag minimum egy kötéltáncos egyensúlyérzéke szükséges, már nem lepődünk meg. Ám a szegecsekkel kivert, strasszokkal díszített dominaszerelésre, a tüskés, természetesen kívül hordott "melltartóra" és a nyakörvre már mi is elképedéssel reagáltunk. Arról már nem is beszélve, hogy a fátyolnak köszönhetően Gaga olyan, mintha egy temetésről érkezett volna, és egy kultikus, bizarr elemekkel is tarkított szeánszra igyekezne. Hogy a kék szájról és a holdvilágképéről már ne is beszéljünk...

 

Sokak szerint az énekesnő láthatóan mentális problémákkal, illetve kisebbségi komplexusokkal küzd, amit valakivel kezeltetnie kellene, mielőtt még ennél is súlyosabbá válik. Az még rendben lenne, ha csak a színpadon hordana ilyen ruhákat, hiszen számos énekesnő igyekszik ily módon izgalmasabbá, látványosabbá varázsolni a koncertjeit, de az utcára is egy gót domina stílusában kimenni, szellemarccal bevásárlóközpontokba járni, az már nem szimpla magamutogatás, hanem valóban beteges.

Mi nem alkotnánk véleményt azonkívül, ami amúgy is leszűrhető eddigi írásainkból, tegyétek meg helyettünk ezt ti! Mit szóltok a királynő új ruhájához?

Címkék:
Kapcsolódó cikkek:
HIRDETÉS
Vitrinblog
Vitrin Blog | ...Divat, Stílus & Szépségápolás Kicsiny Kirakata...
hirdetés