'Fodrász' címkéhez tartozó cikkek:Vissza
Mennyire lehet színes hajunk?
Régebben még a figyelem középpontjába lehetett úgy kerülni, ha hajszínt változtattunk, mostanában azonban ez már kevés ahhoz, hogy ránk figyeljenek - de vajon tényleg szükség van egy színes hajkoronára?
A magyarok a legjobb fodrászok
Lezárult a világ első nemzetközi internetes fodrászversenye, amelyen taroltak a magyarok.
A hairnet6.com csapata büszkén jelenti, hogy fantáziában és kreativitásban nemcsak az élmezőnyben vagyunk a világban – de a legjobbak között is szerepelünk. Ezen a versenyen tanuló, profi és mester kategóriában indulhattak a versenyzők – nő, férfi illetve fantázia számban. Az abszolút nyertes pedig Varga Gyöngyi lett fantázia fodrász kategóriában, több mint 230 ezer szavazattal.
Partysorozat, ahol főszerepben a trendi haj! (x)
Óriási sikerrel rendezték meg a Schwarzkopf Professional szervezésében május 29-én, a Rio-ban, az első OSiS fodrász kupát, ami egyben az OSiS Party sorozat első állomása is volt.
2010 – az oroszlánhaj éve
Azt már korábban is megjósoltuk, hogy jobb lesz a hajvasalót eldobni. Sőt! A soron következő hajtrend inkább a tupírfésűt követeli meg. Abból is az extrémebb fajtát.
Vagány rövid vs. nőcis loknik
Vajon min múlik a nőiesség és a szexisség? Ezt nehéz lenne pontosan megfogalmazni, mert ízlések és pofonok különböznek... Annyi azonban biztos, hogy a férfiakat mindig ámulatba ejti egy csodaszép, csillogó női hajkorona.
Kucsera Zsolt
Mesterfodrász
Hajas László
Mesterfodrász
Dudás Attila
fodrász
Krizsán Győző
Mesterfodrász
Karika Zsolt
Fodrász
Koczka
Fodrász
mailto