'szépségápolás' címkéhez tartozó cikkek:Vissza
Valóban szépít?
Mindannyian hallottunk már ezt-azt arra vonatkozólag, hogy mit tegyünk, vagy ne tegyünk szépségünk érdekében. Vajon mindegyik jó tanácsot érdemes megfogadni? Nem feltétlenül…
Télen is hidratálj!
Fagy, hideg, csípős szél, levegőt szárító fűtés – egyik sem tesz jót a bőrnek. Eme, nem pusztán esztétikai , hanem egyben szervezetünk elsődleges védővonalát adó szervünknek télen is szüksége van a gondoskodásra – köztük a megfelelő hidratálásra.
Hat hétig hajmosás nélkül
Súlyos pénzösszegeket, időt, energiát nem sajnálva serénykedünk nap mint nap azon, hogy a hajunk mutasson valahogy, de legalábbis ne nézzen ki úgy, mint egy szénakazal.
Hightech szépség
Manapság már nem akadunk fenn, ha valakiről kiderül, hogy szilikoncicije van, felvarratta a ráncait, Botox-szal simíttatta ki az arcát, zsírleszívással karcsúsodott.
Gyúrj fenékre!
Egyesek kerekebbet, mások laposabbat vagy éppen feszesebbet szeretnének.
Ints búcsút a narancsbőrnek (X)
A statisztikák szerint a nők 90%-át érinti a narancsbőr, ami rengeteg bosszúságot tud okozni, különösen most, a strandszezon beköszöntével. Szerencsére nem kell kétségbe esni, hiszen van már hatékony módszer a probléma leküzdésére, csak meg kell találni.
Videó!Kate Winslet túl szexi!
Először is: szeretem Kate Winsletet! Számomra egy igen hiteles színésznő, de most egy kicsit túllőtt a célon!
Fess virágos körmöket magadnak!Videóval!
Múlt héten nagy sikert aratott az epres videó, amivel igazán vártuk a tavasz közeledtét. Ha a tavasz még nem is, de a napsütés beköszöntött, ezért most egy újabb videóval lepünk meg Titeket!
Közeledik a tavasz, fess eperkörmöket magadnak!
Mindig is szerettem az extrém dolgokat, de ha extrém ötletek találkoznak cuki gondolatokkal, az még inkább az én pályám. A cikkben szereplő videó segítségével eperrel díszített körmöket varázsolhatsz magadnak!
Elmerülni egy nagy tál vattacukorban
Szeretitek az édességeket? Akkor most jól figyeljetek, ugyanis összegyűjtöttük Nektek azokat a termékeket, amelyek a legfinomabb vattacukor és rágógumi illatot árasztják magukból.
Téli újdonságok
Új cikksorozatunkban minden hónapban bemutatjuk a legújabb szépségápolási termékeket, amelyek már itthon is megvásárolhatóak.
Fiatalodj 10 évet tippjeink segítségével!
A korunkat - legyen az bármennyi is - jól és büszkén viselni az egyik legnagyobb fegyver, ha a szépségről van szó. Épp ezért néhány hasznos tanács mindig jól jöhet, ha a külsőnk fiatalon tartása a tét.
Vége a botox népszerűségének?
Hollywood tele van hibátlan bőrű, örökifjú celeb hölgyekkel, akik még negyven felett is csodálatosan néznek ki, pedig saját elmondásuk alapján mélyen megvetnek mindenféle művi beavatkozást. Ezen hangosan felkacagtunk.
Szappan-opera
A tusfürdők és habfürdők miatt háttérbe szorult szappan habzó, illatos mivolta még mindig különös élményt kelt a használói között. Bár úgy tűnik, hogy egyre inkább kimegy a divatból, sokan vissza-visszakanyarodnak hozzá, legyen szó akár mosásról, akár tisztálkodásról, sőt! Különlegesebb darabjai még ajándéknak sem utolsók!
A nagy alapozóteszt I.
Ha nem lenne ilyen mondat, hát megalkotom: Alapozni igen is kell! Legalábbis nekem biztos. Még a legszebb tónusú, legbabább bőrt is fel lehet dobni egy kicsit egy jó alapozóval. No de milyen is a jó alapozó? Cikkünkből kiderül!
Otthon is alkalmazható szépségtrükkök a legnagyobb színésznőktől!
A nőknek mindig is fontos volt a kifogástalan kinézetük megteremtése és a szépségük megőrzése. Ha azt gondolnátok, a legnagyobb hollywoodi dívák csak drága kencefincéket kennek magukra és nem alkalmaznak házi szépségpraktikákat, tévedtek. Most eláruljuk nektek három, igazán gyönyörű színésznő házi szépségtrükkjeit. Nézzük, kikről is van szó!
Nagyobb szemeket egy szempillantás alatt
Évek folyamán beigazolódott, hogy a férfiak többsége egy nőnek először a szemeit nézi meg. Ha ez így van, akkor itt az idő sokkal többet foglalkozni a csábítás eszközével. Főleg azért, mert a nagy szemek láttán a férfiak a hercegnőt látják bennünk, akit bizony meg kell menteni.
Hűsölj a hőségben!
Hőségriadó, kánikula, rekord meleg – ezeket a szavakat halljuk és olvassuk manapság minden hírforrástól. Bizony a sok esőzés után itt a másik véglet: elviselhetetlen hőség. Na de mit tegyenek azok, akik nem tudják félredobni a billentyűzetet és a papírhalmazokat, hogy elrohanjanak csobbanni egyet? Nekik nem maradt más, mint egy frissítő zuhany vagy hidratáló fürdő egy fárasztó és még inkább izzasztó nap végén. De ne csüggedjetek, a divat.hu segít Nektek még frissítőbbé és kellemesebbé tenni a napi rutinműveletet is!
Szőrszál mentén
Nyáron alig fürdőruhában, de legalábbis sokkal lengébben jövünk-megyünk a nagy hőségben, mint az év többi időszakában. Ilyenkor bizony olyan testrészek is szem elé kerülnek, amik máskor megbújnak a nagykabátok és pulóverek vagy a hosszú nadrágok alatt, és néhány szőrszálacska még megfér rajtuk. De ezek a kánikulában kellemetlen szituációba keverhetik "viselőjüket". Nézzük, hogyan szabadulhatunk meg tőlük!
Házi praktikák a kánikulára
Végre elvonultak az esőfelhők és újra kitört a nyár. Ebben a kánikulai időben azonban oda kell figyelni a szervezetünkre is, hiszen ilyenkor másfajta törődést igényel, mint a hidegebb napokon. Nos, most bemutatunk olyan szépségtippeket, amik használatával jobban élvezhetitek a nyarat, és ami még jobb, házilag is elkészíthetitek őket.
Tuti smink tippek nyárra
A nagy melegben nem nyerő, ha a sminkünk nagy foltokban olvad le arcunkról és óriási, fekete folt ékeskedik a szempilla spirál miatt szemünk alatt. Nyáron is tudnunk kell sminkelni, aminek a jelszava: tartósság és fényvédelem.
A legújabb divatcikk márkafüggőknek
A színezett, díszített kontaktlencsék manapság egyre nagyobb és nagyobb népszerűségnek örvendenek. Így ebben a szezonban a Swarovski után a Diornak is az az ötlete támadt, hogy piacra kéne dobnia első kontaktlencse kollekcióját.
Fürtök, hullámok házilag, sztár módra
Szexi, lágy hullámok, göndör, fényes tincsek. Irigykedve figyeled kedvenc sztárjaid és színésznőid lenyűgöző hajkoronáját, mely mindig tökéletes. Nem kell mesterfodrászhoz rohanni, most mi is megfejtjük titkukat!
Ami a lábat illeti
Amint a hőmérő higanyszála elkezd felfelé kúszni, előkerülnek a szekrények legaljáról a szandálok, papucsok. De ahhoz, hogy valóban két lábbal álljunk a földön, érdemes alaposan a körmünkre és a sarkunkra nézni. Nézzük, mit tehetünk azért, hogy bírjuk a kemény nyári talpalásokat.
Vigyázat, égésveszély!
Alig, hogy elmentek a fejünk felől végre a felhők, máris megérkezett a 100 százalékosan a nyár. A bőrünk védelmére ilyenkor fokozottabban oda kell figyelnünk. De mit kell tennünk ahhoz, hogy az égésveszélyt elkerüljük, és épp bőrrel megússzuk a legforróbb évszakot? Ennek jártunk utána.
Játék! Szépülj meg kívül-belül! (x)
Érezted már úgy, hogy kell egy kis lökés? Hogy nem vagy igazán formában, és nem tudod mi lenne az a pici varázslat, amitől elégedett lennél magaddal, amitől igazán Nőnek éreznéd magad?
Tippek a narancsbőr megelőzésére és kezelésére
A cellulitisz a bőr alatti kötőszövet zsákocskáiban raktározott zsírból és egyéb anyagokból áll, és nem azonos a túlsúlyos emberekben található nehéz zsírréteggel. A nyirokrendszer helytelen működése miatt a zsírsejtek között felgyülemlik a salakanyag és ödémát okoz a kérdéses területen. A megnövekedett súly miatt meglazulnak a kollagén rostok és az elasztin szálak. A megrongálódott szálak nem tudják megfeszíteni a szöveteket, így azok kitüremkednek - ez az állapot felelős azért, hogy a kötőszövet "narancsbőr" kinézetet kap. A nők 90%-a, bármely korosztályba is tartozzanak, érintett ebben a jelenségben, amely általában a fenék és a comb táján jelentkezik.
5 neszesszer-tipp uszodába, strandra
Egy jó kis úszás, nincs is ennél hűsítőbb a nagy nyári forróságban, de ellenkező esetben, egy hűvösebb, tavaszi napon is üdítően hathat vérkeringésünkre. Azt azonban jól tudjuk, mennyire veszélyes „csak úgy” kijönni az uszodából, ahogy vagyunk. Mi lesz, ha épp arra jár a Nagy Ő?
5 neszesszer-tipp városba
Mit tegyél a neszesszeredbe ? Ez derítjük ki új sorozatunkban, melyben öt különböző helyszín alapján pakoljuk meg a kistáskákat a legfontosabb holmikkal.
Hogyan készítsük fel bőrünket a barnulásra?
Igen, tudjuk, a csapból is az folyik, hogy megfelelő védelem nélkül nem szabad a napra menni. Kívülről fújjuk, hogy dél és kb. 4 között mennyire károsak a nap sugarai, mégis rengetegen nem törődnek ezzel. Pedig a bőrrák nem azonnal alakul ki, lehet, hogy idősek leszünk, mire elszenvedjük a fiatalkori meggondolatlanság kárát. Vannak azonban termékek és ételek, melyekkel megelőzhetjük a bajt.
mailto